Ebben az útban rengeteg energia van, sok politikus elmondta már, hogy a "mi időnkben biztosan lesz új 4-es út", de most megvan rá a pénz, és ennek a szakasznak meg kell valósulni 2016-ig - fogalmazott a polgármester. Ez a fejlesztés egyben azt is jelenti, hogy meglesz a városi körgyűrű, és a tranzitforgalomban résztvevők kikerülhetik Szolnokot - tette hozzá.
Szalay Ferenc jelezte, hogy nagy előrelépés a kínai citromsavgyár szolnoki megépítése. Ez a gyár 400 embernek ad majd munkát, és mindazoknak a mezőgazdasági termelőknek, akik alapanyagként az évi 120 ezer tonna kukoricát megtermelik - mondta.
A turisztikai vonzerővel járó beruházások közül a Reptár nevű projektet emelte ki. Ennek a keretében a Szolnoki Helikopter Bázison lévő repülőmúzeum gépeit költöztetik új helyre, az Indóház útra. A kiállítóhelyet látványos technikai elemekkel, így például interaktív eszközökkel szerelik fel, és ezzel együtt az elhanyagolt terület teljes átépítése is megtörténik - jegyezte meg.