Gázolt a vonat Sárospataknál
Átlagosan 30-60 percet késnek a vonatok csütörtök este a Budapest-Miskolc-Sátoraljaújhely vonalon, mert Sárospatak mellett a sebesvonat elgázolt valakit.
Átlagosan 30-60 percet késnek a vonatok csütörtök este a Budapest-Miskolc-Sátoraljaújhely vonalon, mert Sárospatak mellett a sebesvonat elgázolt valakit.
Az 53 millió forint értékű rekonstrukció miatt március 29-én félpályás útlezárást vezetnek be. Az átadás tervezett időpontja: május 20.
A sárospataki szakoktató a múlt hét végén egy baltanyéllel megütötte tanítványát. Az ítélet végrehajtását egy évre felfüggesztették.
Egyre több önkormányzat kényszerül olyan megszorításokra, ami az egyébként is szegény sorsú vidéken élőket mind nehezebb helyzetbe sodorja.
A fiú holttestére hétfőn délután találtak rá a 37-es számú főúttól körülbelül hatvan méterre, egy vizes, mocsaras területen.
Meghalt az a középkorú férfi, akit építkezés közben ért munkahelyi baleset a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sárospatakon kedden - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
Feltehetően füstmérgezés miatt halt meg egy 82 éves férfi Sárospatakon.
Emberi holttestet talált a sínek között a Miskolc és Sátoraljaújhely között közlekedő személyvonat masinisztája Sárospataknál. A helyszínelés idejére a vágányt lezárták, az utasokat buszokkal szállítják.
Sárospatakon temettetné el annak az embernek a maradványait a Petőfi Bizottság, amelyet annak idején az oroszországi Barguzinban találtak, és amelyet azóta is többen Petőfi Sándorénak vélnek – írta az Észak-Magyarország szerdán.
Meghalt egy kamion vezetője a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sárospatak közelében a 37-es számú főúton, halálát vélhetően betegsége okozhatta - közölte a rendőrség pénteken.
A következő napokban további kilakoltatások várhatóak a településen. A sárospataki önkormányzat összesen tíz ingatlant ürít ki, az érintettek közül hat rendelkezik lakással, vagy lakrésszel.
A végzést az érintettek már megkapták, volt, aki meg sem várta a végrehajtókat, és oda hagyta otthonát - olvasható az Észak-Magyarország csütörtöki számában.
A sárospataki tanítóképző 17 hallgatója tartotta az órákat - akadt olyan, aki egyfolytában 64 órát volt talpon. A diákok a tanítóképzés elismeréséért kampányoltak péntek reggeltől vasárnap estig.
Guinness-rekordkísérlettel szeretnék felhívni a figyelmet a Miskolci Egyetem Comenius Tanítóképző Főiskolai Karának diákjai a magyar tanítóképzés problémáira a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sárospatakon; a különleges akció pénteken kezdődött.
Harminc új munkahelyet teremtett a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sárospatakon az a telephely-bővítést eredményező fejlesztés, amelyet az egyik helyi építőipari és acélszerkezet-gyártó cég hajtott végre több mint 800 millió forintból.
Kétmillió euró az összköltsége annak a beruházásnak, amelynek részeként a jövő év végére elkészülhet a Kassa és Sárospatak között húzódó 72 kilométer hosszú kerékpárút még hiányzó, csaknem 40 kilométeres szakasza.
A sárospataki téglagyári tóban találták meg szombaton délelőtt annak a nőnek a holttestét, aki az elsődleges adatok szerint két napja elment otthonról.