szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A sárospataki tanítóképző 17 hallgatója tartotta az órákat - akadt olyan, aki egyfolytában 64 órát volt talpon. A diákok a tanítóképzés elismeréséért kampányoltak péntek reggeltől vasárnap estig.

Három napon át folyamatosan tanítottak a Miskolci Egyetem Comenius Tanítóképző Főiskolai Karának sárospataki hallgatói; a diákok a tanítóképzés elismeréséért kampányoltak a péntek reggeltől vasárnap estig tartó nonstop tanítással, amellyel vélhetően új Guinness-rekord született.

A sárospataki tanítóképző 17 hallgatója tartotta az órákat - akadt olyan, aki egyfolytában 64 órát volt talpon. Kovács Zsolt szervező, az intézmény hallgatói önkormányzatának elnöke a rekordkísérlet után az MTI-nek azt mondta: a hallgatók, miután saját óráikat "letudták", nem pihenni mentek, hanem hallgatóságként vettek részt az órákon. Így körülbelül 10-15 ember mindig jelen volt az eseményen, amelynek a főiskolával szomszédos Miskolci Egyetem Árvay József Gyakorló Általános Iskola kisdiákjai is aktív részesei voltak. 

A három nap alatt összesen több mint hetven tanítási órát tartottak, vagy ültek végig a résztvevők. A rekord elismerésének folyamatát elindították, ilyen jellegű kezdeményezésről ugyanis senkinek nincs tudomása, tehát vélhetően sikerrel járt a kísérlet - mondta a szervező.

Az órákat videofelvétellel rögzítették és rendelkezésre állnak az óratervezetek is, vagyis az elmúlt három nap minden percével el tudnak számolni. A rekordkísérlet másik célja az volt, hogy felhívják a figyelmet a tanítóképzés nehéz helyzetére. Álláspontjuk szerint ugyanis a felsőoktatáson belül jelenleg mostohán kezelt ez a terület és egyben alulfinanszírozott. A hallgatók közleményt fogalmaztak meg, amelyet szeretnének eljuttatni az oktatással foglalkozó szaktárcához.

 

 

Mit tud az ájurvédikus gyógyítás, hogy ilyen sokan hisznek benne?

Mit tud az ájurvédikus gyógyítás, hogy ilyen sokan hisznek benne?

Egyedülálló Mercedes-replikát kínál eladásra John Cena

Egyedülálló Mercedes-replikát kínál eladásra John Cena

"A magyar főváros kulturális pezsgése hiányzott" – interjú az újranyitott Concerto tulajdonosával

"A magyar főváros kulturális pezsgése hiányzott" – interjú az újranyitott Concerto tulajdonosával

A finn hatóságok lefoglalták a kábeltépésben érintett tartályhajót

A finn hatóságok lefoglalták a kábeltépésben érintett tartályhajót