HVG Gazdaság

Szegénységi küszöb alatt: a romák aránya ötször magasabb, mint a többi etnikumé

A 2014-es választási évben 70 328 forint volt a szegénységi küszöb havi összege Magyarországon az egyszemélyes háztartásokban. A két felnőtt és két gyermek alkotta családokban a jövedelmük alapján azok számítottak ugyanakkor szegénynek, akiknek a háztartásában a bevételek havi összege nem volt több 147 690 forintnál – derül ki a Magyar statisztikai évkönyv, 2015 című kiadványból.

HVG Gazdaság

A Fidesz évekre befagyasztotta a szociális kasszát

Folyamatosan csökken a szociális juttatások mértéke a bruttó hazai termékhez képest Magyarországon a jobboldal 2010-es választási győzelme óta. Az eddigi utolsó baloldali kormány 2009-ben még a GDP 22,4 százalékának megfelelő összeget fordított népjóléti kiadásokra. A következő fél évtizedben a szóban forgó juttatások mértékét 19,9 százalékra faragta le az Orbán-kormány – derül ki az Eurostat közelmúltban megjelent, A szociális védelem kiadásai 2014 című jelentéséből.

hvg.hu Itthon

Saját szavaival megy szembe az új államtitkár

Bár újonnan kinevezett felsőoktatási államtitkárként Klinghammer István a hallgatói szerződés mellett érvel, az ELTE rektoraként korábban még külföldi munkavállalásra ösztönözte diákjait.

hvg.hu Itthon

A stop ellenére 90 milliárd forintot költöttek

2010 júniusában a közszférában teljes beszerzési stopot jelentett be Orbán Viktor. Azóta viszont kiderült, hogy majdnem 90 milliárd forintot költöttek bútor- és autóbeszerzésekre és utazási költségek térítésére.

hvg.hu Napi merítés

Munkaerőpiac: egyre nagyobb a gond

A Ténytár utánajárt annak, hogy Matolcsy György legújabb víziója miszerint 5 éven belül nullára kell csökkenteni a munkanélküliséget, azonban normális gazdasági körülmények között is lehetetlen, hogy mindenkinek legyen munkahelye. A teljes foglalkoztatásra amúgy is csak a kommunizmus törekedett.

HVG Gazdaság

Hajdú-Bihar lesz Kelet-Magyarország motorja?

Kizárólag Hajdú-Bihar megye volt képes a 2008-ban kitört válság első éveiben javítani gazdasági pozícióján Kelet-Magyarországon. Debrecenben és környékén az egy főre jutó GDP négy éve kereken a 71 százaléka volt az országos átlagnak, 2010-re ez az érték 73,1 százalékra emelkedett – derül ki a Megyék, régiók statisztikai zsebkönyve – 2011 című, nemrég megjelent KSH-kiadványból.


A címlapról ajánljuk