Két önkormányzati választást is tartanak vasárnap
Tarnabodon polgármestert, Oroszlányban pedig önkormányzati képviselőket választanak.
Tarnabodon polgármestert, Oroszlányban pedig önkormányzati képviselőket választanak.
Olcsó alapvető élelmiszerek, közösségi helyszín, szolgáltatásbővítés – Tarnabodon a Tarnaboltban hónapok óta próbálkoznak azokkal a módszerekkel, amik egyes elemei a most bejelentett falusi kisboltprogramban is megjelentek. Mitől maradhat életben egy kisbolt? És mit keres ott az informatikaóra?
Most emeltek vádat ellene. Az ügyészség szerint a férfi horrorfilmbe illő bűncselekményt követett el.
Egy hathónapos kislány agyhártyagyulladásban hunyt el 2013 elején. Az ügyeletes orvos csak telefonon adott tanácsot a szülőknek. A gyermeket végül az egri kórházba, majd az egri ügyeletre vitték, és onnan hazaküldték őket. A csecsemő állapota azonban tovább romlott, és amikor megint kórházba került, már nem tudták megmenteni az életét.
Az ügyészség szeretné, ha a fél Heves megyén átküldözgetett, majd agyhártyagyulladásban elhalálozott lázas csecsemő ügyében szigorúbban büntetnék az ellátást megtagadó hevesi ügyeletes orvost, és az esetet félrediagnosztizáló egri ügyeletest sem mentenék fel. A szomorú ügy így másodfokra kerül.
Több mint egy óráig okozott áramszünetet kedd este egy szikrázó transzformátor a Heves megyei Tarnabodon. Az áramkimaradás körülbelül négyszáz embert érintett – közölték a katasztrófavédelemtől.
Egy tetőtér-beépítéses lakás szobája kapott lángra, a tűz pedig a födémen keresztül továbbterjedt a szomszédos épületek tetőszerkezetére. 13 embert kellett kiköltöztetni.
Lekapcsolták a közvilágítást a "befogadó faluként", illetve a Magyar Máltai Szeretetszolgálat "referenciatelepüléseként" is ismert Heves megyei Tarnabodon, miután a község önkormányzata 1,8 millió forintos áramdíjtartozást halmozott fel – közölte a település polgármestere csütörtökön.
Nyolcszázezer forintot rabolt el egy háromfős társaság szerdára virradóra egy asszonytól a Heves megyei Tarnabodon - közölte a rendőrség csütörtökön.
Rendkívül szigorú önkormányzati rendeletet hozott a tarnabodi képviselő-testület.
Közcélú munkások bontják az elhagyott, romos, sokszor életveszélyessé vált házakat a Heves megyei Tarnabodon.
Körülbelül ötven ember tüntetett hétfőn Tarnabodon, mert kiürült a helyi önkormányzat kasszája, és a szociális segélyben részesülők több mint egy hónapja nem kapták meg járandóságukat.
Hivatali visszaélés és más bűncselekmények miatt nyomoz a Heves megyei Tarnabodon a rendőrség - tájékoztatott a nyomozás lefolytatására kijelölt Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Szeptembertől a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) működteti a Heves megyei Tarnabod község általános iskoláját és óvodáját - jelentette be pénteken a településen a szeretetszolgálat alelnöke.
Egy másik tanú, a volt tarnabodi gátőr felesége is azt vallotta, hogy annak idején látta a tarnabodi támadás elkövetőit.
A tarnabodi támadás bizonyítási eljárásával folytatódott kedden a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő bűncselekmény-sorozat ügyének tárgyalása a Pest Megyei Bíróságon. Egy helyi asszony, akinek a házát másodikként támadták meg, azt mondta: látta, amikor két fekete ruhás alak közül az egyik rálőtt az ablakára, de a két embert nem tudná azonosítani.
Kártalanítási kérelmet nyújtott be a bírósághoz annak a két férfinak az ügyvédje, akik 11 hónapot töltöttek előzetes letartóztatásban, miután őket vádolták a Heves megyei Tarnabodon elkövetett gyújtópalackos támadással – adta hírül pénteken a heol.hu hírportál.
Tarnabodon egyöntetű volt az a vélemény, hogy nem a korábban őrizetbe vett helybéli gyanúsítottak követték el tavaly a fegyveres támadást a faluban - mondta Pető Zoltán polgármester, hozzátéve: nem érzi úgy, hogy megnyugodnának a kedélyek a valódi tettesek elfogása után a községben, ezért kamerarendszer telepítését tervezi.
Kártérítési pert indít a rendőrség ellen az a három roma fiatalember, akiket közel 11 hónapig tartottak előzetesben a tarnabodi fegyveres és Molotov-koktélos támadás gyanújával, és csak a feltételezett valódi tettesek elfogása után kerülhettek szabadlábra - közölte Magyar Elemér ügyvéd.