Megverte a lányát, mikor az segítséget kért a nevelőapja szexuális zaklatása miatt, felfüggesztett börtönt kapott
A tatabányai nő arra sem figyelt, hogy a tizenéves gyereke iskolába járjon, és nem törődött lelki, fizikai fejlődésével sem.
A tatabányai nő arra sem figyelt, hogy a tizenéves gyereke iskolába járjon, és nem törődött lelki, fizikai fejlődésével sem.
A termékeket ezután megsemmisítették, az érintett üzletben pedig fertőtlenítő takarítást végeztek.
A verekedés kezdeményezői ittasak voltak.
Pótlóbuszokat keresgéltek, és a késések miatt aggódtak az utasok az 1-es vasútvonalon életbe lépett vágányzár miatt, ahol volt, akinek duplájára nőtt a menetidő.
Addig várt udvariasan az átkelőnél, hogy átengedjék, hogy a végén csak elcsapták.
Ez az a felújítás, ami addig késett, hogy Lázár János kirúgta a MÁV egyik vezérigazgató-helyettesét, majd ezt követően a tárcája Vitézy Dáviddal is szóváltásba keveredett.
A támadó egy 70 éves férfi volt, aki először járást segítő botjával ütött.
A térség országgyűlési képviselője most a Facebookon szurkol, hogy a kivitelező időben javítsa a rossz munkát.
Pacsán polgármestert, Tatabányán és Békésen képviselőket választottak.
Pacsán polgármestert és képviselőket, Békésen és Tatabányán pedig egyéni választókerületi képviselőt választanak.
A környéken aktív dél-koreai gyártó tagad, helyi civilek szerint ugyanakkor az új üzem előkészületeiről „csak az nem tud, aki nem akar hallani róla”. Árulkodó, hogy a térségben elképesztő léptékű vízügyi beruházás zajlik, amely épp a legértékesebb karsztvízrendszereket csapolná meg.
Egy sávon halad jelenleg a forgalom Győr irányába.
A búcsúztatásán részt vett a miniszterelnök is.
A nemrég műtött nő a kórházba indult, hogy ellássák, de útközben rosszul lett. Rendőrök segítettek rajta.
A sértett életveszélyesen megsérült, a támadójának kezdeményezték a letartóztatását.
A nő szerint több körülmény is arra utal, hogy bánthatták anyját, akinek két éve veszett nyoma.
A kár több mint 120 ezer forintos.
Vagyonvédelmi és takarítási feladatokra létrehozott céghálóval csaltak.