6,9 milliárd dollárért ad el Tesla-részvényeket Elon Musk a Twitter-per előtt
Ilyen, amikor a világ leggazdagabb embere biztonsági tartalékot halmoz fel.
Ilyen, amikor a világ leggazdagabb embere biztonsági tartalékot halmoz fel.
A három villanymotoros Model S és X is megérkezik Magyarországra.
Egy csapat videós érdekes kísérletre vállalkozott, de nem is ez a meglepő: a sajátos, de olcsó módszer olyan jól működött, hogy ki tudtak nyitni egy lezárt Teslát.
A Teslák kitiltását fontolgatja a rendőrség a biztonsági zónákból Berlinben és néhány más német tartományban.
Nyilvánosságra kerültek azok a bírósági iratok, amelyben a szülők azt kérik, hogy a gyerekek felvehessék az apjuk vezetéknevét.
Elég sok útszakaszról tudunk itthon, ahol próbára lehetne tenni a rendszer határait.
A második negyedévben 18 százalékkal kevesebb kocsit adott el Elon Musk autógyártója. A statisztikához a kínai Covid-hullám is hozzájárult.
A Twitter részvényeinek árfolyama továbbra is a Musk által kínált ár alatt van.
Ezúttal a 2021-es esettel ellentétben ugyan senki nem vádolta meg a Teslát kémkedéssel, újabb alkalommal történik meg, hogy a cég autóit kitiltják egy kínai városból épp akkor, amikor fontos politikusok készülnek oda.
Idén még biztosan nem kezdődik el a gyártása.
Egyelőre még nem tudni, hogy melyik városban építik fel az üzemet.
A mostaninál jóval nagyobb hatótávolságot egy újfajta akkumulátor teszi lehetővé.
Az Optimusnak elkeresztelt humanoid robot a Tesla főnöke szerint olyan ismétlődő, unalmas feladatokat fog átvenni, amelyeket az emberek nem szívesen végeznek el.
A Tesla vezérigazgatója az elmúlt hetekben többször felhívta a figyelmet a recesszió veszélyére.
A világ leggazdagabb emberének elege lett a home office-ból, és azt követeli a munkavállalóitól, hogy legalább heti 40 órát töltsenek bent a munkahelyükön.
A Roadster rajongói számára jó hír lehet, hogy újraindult a modell előrendelési folyamata.
Az értékesítési listák elejét a Tesla két újabb modellje uralja.
Ritkán mozgat meg a közvéleményben akkora érzelmeket egy üzleti döntés, mint az, hogy Elon Musk felvásárolja a Twittert. A világ leggazdagabb embere egyébként is egy ritka megosztó személyiség, de még a többi szupergazdaghoz képest is teljesen újszerű a ténykedése, amikor a sokadik új üzletágban próbálja ki magát.