Most a Die Welttel állt le hadakozni Szijjártó
A magyar külügyminiszter szerint rosszul fordították le németre, amit angolul mondott.
A magyar külügyminiszter szerint rosszul fordították le németre, amit angolul mondott.
A törökök stabilitása a mi nemzeti érdekünk.
Azok után, hogy Törökország a magyar kormánynál követelte a szerintük gülenista budapesti Orchidea iskola bezáratását, megnéztük, milyen egy terrorista kapcsolattal vádolt suli évnyitója. Megkérdeztük a szülőket és az iskola vezetését, hogy mit szólnak a vádakhoz, milyennek látják az iskolát.
A török elnök szerint bírák és ügyészek börtönbe zárása csak használ az igazságszolgáltatásnak. Erdogan arra buzdítja a törököket, nyomják fel az általuk ismert gülenistákat.
Megrohamozta az Azadiya Welat nevű kurd nyelvű újság diyarbakiri szerkesztőségét vasárnap késő este a török rendőrség, és a helyszínen lévő 27 újságírót őrizetbe vették – jelentette az IMC TV kurdbarát televízió. A török hatóságok az eljárást azzal indokolták, hogy "terrorista egyesületről" van szó.
A cseh belügyminiszter még abban sem biztos, hogy valóban puccs történt júliusban Törökországban. Szijjártó Péter magyar külügyminiszter ugyanakkor teljes támogatásáról biztosította a török elnököt. Erdogan a puccsisták megtorlásaként már 20 ezer embert börtönzött be az elmúlt hetekben. Szijjártó arra hivatkozik, hogy aki Törökország stabilitását kérdőjelezi meg, az Európát sodorhatja veszélybe, mert újraindul a menekültáradat.
Török harckocsik összecsaptak a kurd többségű Szíriai Demokratikus Erők nevű ellenzéki szövetséggel szombaton Szíria északi részén. Ez volt az első összecsapás, amióta a török tankok a héten átlépték a szíriai határt – közölte egy civil szervezet és egy kurd vezető. Értesülések szerint egy török katona meghalt, három társa megsebesült. Közben több ezer embert menekítettek ki Darajából.
Törökországban engedélyezték, hogy a rendőrnők viselhessék az iszlám fejkendőt az egyenruhához.
A miniszterelnök, aki ma Pozsonyban Merkellel is találkozik, drukkol az EU és Törökország megállapodásának, mert Magyarországnak stabil Törökország az érdeke. Orbán eltökélt benne, hogy a munkaerőhiányt saját erőből kell megoldani, semmiképp sem migránsokkal, akiknek a feltartóztatására újabb kerítéssor épül.
Cizre városának rendőr-főkapitányságán történt.
Nemcsak az Iszlám Államot, a kurdokat is támadják. Szíria területsértésnek fogja fel a török akciót.
A török kormányfő nagyon elégedett Magyarország viselkedésével a török puccskísérlettel kapcsolatban.
Orbán még Rióban adott interjút egy brazil lapnak, amelyben azt mondta, támogatni kell a török kormányt, de Törökország nem küldhet migránsokat Európába, mert Magyarország megvédi a határt.
Azzal magyarázták az intézkedést, hogy az osztrák hatóságok a hét végén engedélyezték Bécsben függetlenségpárti kurdok tüntetését, és hogy Ausztriában erősödik a törökellenes közbeszéd.
Elmentünk az itthoni gülenista szervezetnek mondott Dialógus Platformhoz, és megkérdeztük, honnan van pénzük, mivel foglalkoznak, mit tartanak a güleni eszmékről. És persze Erdoganról is, valamint arról, mi állhat az elnök és a hitszónok ellentétének hátterében.
Egy lakodalomban történt merénylet szombat este, Törökország délkeleti részén. mintegy 50 kilométerre a szír határtól. A borzalmas tettel az Iszlám Államot gyanúsítják.
Több száz török szülő vette ki gyermekét Dániában azokból az iskolákból, amelyek állítólag kapcsolatban állnak a júliusi ankarai puccskísérlet megszervezésével gyanúsított Fethullah Gülen hitszónokkal - jelentette a dán média.