Kerkez Milos a világ egyik legértékesebb U21-es futballistája
A Bournemouth védője 39,3 millió euróval került fel a 100-as listára.
A Bournemouth védője 39,3 millió euróval került fel a 100-as listára.
Gera Zoltán együttese pont nélkül, csoportutolsóként zárta a tornát.
Az U21-es magyar vitorlázó a felnőttek között érte el a hatalmas sikert.
2010 óta árnyként jelen van a Magyar Labdarúgó Szövetség életében Orbán Viktor, akinek a nyomására távozott már szövetségi kapitány, MLSZ-elnök, tavasszal pedig az ő kérésére alakították át még az utánpótlás bajnokságot is. Ám a hollandoktól elszenvedett vereség után a Fidesz ügyes kommunikációs csapással elterelte erről a figyelmet, és az OTP elnök-vezérigazgatója lett a villámhárító. Miközben a fideszes politikusok focifronton támadják, Csányi a kormánnyal is kemény küzdelmeket vív.
Kiakadt Juhász Roland, az Anderlecht magyar játékosa, mert féléves mellőzöttsége után most a klub első csapata helyett csak az U21-es kerettel készülhet - derül ki a focista Nemzeti Sportnak adott interjújából.
Az U21-es magyar labdarúgó-válogatott egygólos győzelmet aratott pénteken a törökök felett Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen, ezzel ötödik találkozóján megszerezte első sikerét a sorozatban.
A Liverpool - akárcsak az előző idényben - ismét kölcsönadta az angol harmadosztályban szereplő Tranmere Rovers labdarúgócsapatának Gulácsi Pétert.