Az oroszok szerint 80 lengyel katona halt meg Ukrajnában
Az orosz védelmi minisztérium szerint légicsapás áldozatai lettek Donyeckben.
Az orosz védelmi minisztérium szerint légicsapás áldozatai lettek Donyeckben.
Bár kézenfekvő lehet azt hinni, hogy a diktatúrák sajátossága az összeesküvés-elméleteken nyugvó kormányzás, egy tanulmány szerint éppen a demokráciák és a hibrid rezsimek azok, ahol a legtöbb potenciál rejlik a közélet rosszmájú behálózásában. A konteók az ellenzéktől sem állnak távol – emlékezzünk csak Márki-Zay Péter kijelentéseire –, ez viszont csak mélyebbre taszítja a társadalmat egy olyan időszakban, amelyből egyelőre nem ismerünk kiutat.
A háborús és a diplomáciai fronton is tovább dúl a háború. Moszkva tíz település elfoglalásáról számolt be, míg az ukránok szerint megállították Liszicsanszknál az orosz offenzívát. Összefoglaló.
A lap elemzője szerint az unió a geopolitika eszközévé tette a bővítést azzal, hogy a Balkán felvételre érett államai helyett a megtámadott ország felé tett gesztust. Az EU így már proaktívan határozza meg saját érdekövezetét – ez jóval nagyobb kockázattal és felelősséggel is jár.
Autójával együtt robbantották fel pénteken az oroszokkal Herszonban együttműködő Dmitrij Szavlucsenkót, aki az orosz csapatok által megszállt térség ifjúsági, családi és sportügyeiért volt felelős. „Közel 1800 ukrán reguláris katona, 120 náci a Jobb Szektorból és 80 külföldi zsoldos csak úgy, mint 40 páncélozott harcjármű és 80 ágyú, illetve aknavető" került az orosz csapatok gyűrűjébe Igor Konasenkov, orosz védelmi minisztériumi szóvivő szerint.
Gyakorlati eredménye nem lesz a lépésnek, ugyanis a hónap elején fogadtak el az orosz parlamentben két olyan törvényt is, ami kimondta, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságának nincs joghatósága Oroszország fölött.
A heves harcok nyomán egyre inkább úgy tűnt, hogy hamarosan összezárulhat az orosz harapófogó. A kijevi vezérkar szerint megállították a megszállókat.
Egy 32 éves katonát vádolnak azzal, hogy megerőszakolt egy társával egy nőt Kijev közelében.
Neal Higgins kiberbiztonsági szakértő szerint nem lankadhat a nyugati államok figyelme, mert az oroszok hackerek továbbra sem álltak le.
Az ukrán elnök a nyugati fegyverszállítások felgyorsítását kérte, elesett két ukrán település, Loskutivka és Rai-Oleksandrivka.
Az ukrán elnök a fegyverszállítások felgyorsítását kérte a Nyugattól.
Ukrajnában szabad és tisztességes választások vannak – hangoztatta az uniós testület elnöke.
Nem tudnak olajat finomítani Ukrajnában az orosz támadások miatt. Hiány van a belső piacon.
Ukrajna uniós tagsági kérelmi státuszának elfogadása, nyugat-balkáni bővítés, újabb orosz szankciók, globális gabonaválság és közös védelmi kérdések megtárgyalása vár Orbán Viktorra a csütörtök-pénteki EU-csúcson, melynek Magyarország brüsszeli uniós nagykövetének felmondása után néhány nappal kell nekivágnia.
Vlagyimir Putyin elnök nem hátrál, Szergej Lavrov külügyminiszter azt állítja, Oroszország nem támadta meg Ukrajnát. A Gazprom csökkenti az EU-ba szállítandó gáz mennyiségét, Litvánia részleges blokád alá vette a kalinyingrádi orosz exklávét.
„Elkerülhetetlen”, hogy ne legyen többé határ Ukrajna és Oroszország között, mondta egy oroszpárti vezető.
Az ukránok legpozitívabban Andrzej Dudához, Boris Johnsonhoz és Joe Bidenhez állnak.
Merrick Garland arról beszélt, hogy az Egyesült Államok segít Ukrajnának az orosz háborús bűnösök felkutatásában, elfogásában és bíróság elé állításában is.
A hétvégi EU-csúcson választ kell adni arra a kérdésre, hogy Ukrajna és Moldova uniós tagjelöltté válhat-e. De arról is dönteni kell, hogy ugyanezt a pozíciót megkapja-e Grúzia és Bosznia-Hercegovina is. Míg az első kérdéssel kapcsolatban nincs már nagy vita a tagállamok között, az utóbbi megosztja őket. És könnyen lehet, hogy dupla vagy semmi alapon a végeredmény a semmi lesz.