Nem kizárt az ENSZ szerint, hogy valóban népirtást követtek el az oroszok Ukrajnában

Az ENSZ bizottsága túlélőkkel és szemtanúkkal beszélt az oroszok által korábban megszállás alatt tartott területeken.

  • hvg.hu hvg.hu
Nem kizárt az ENSZ szerint, hogy valóban népirtást követtek el az oroszok Ukrajnában

Háború Ukrajnában

Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.

Ugyan még nem tartunk ott, hogy tényszerű megállapításokat tegyünk, vagy véleményt mondjunk a történtekről, a pusztítás helyszínei, amiket felkerestünk, megerősítik azt a feltételezést, hogy súlyos, akár háborús, vagy emberiesség elleni bűncselekmények szintjét is elérő jogsértések történtek” – jelentette ki Erik Møse, az Ukrajnában történt jogsértéseket vizsgáló ENSZ bizottság elnöke szerdai sajtótájékoztatóján.

A bizottságot az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa állította fel azért, hogy megvizsgálja, mi történt valójában a háború kirobbanása utáni egy hónapban Kijev körül, jelesül Bucsában, Irpinyben, Borodjankában, ahol több száz holttestet találtak tömegsírba temetve, miután az orosz katonák elhagyták a megszállt településeket. A bizottság júniusban tíznapos utat tett Bucsába, Irpinybe, Kijevbe, Harkivba és Szumiba, ahol beszámolójuk szerint felkeresték a bűncselekmények helyszínét, valamint túlélőkkel és szemtanúkkal is beszéltek.

A háromfős bizottság Kijevben az ukrán parlament több minisztérium képviselőjével, valamint az ukrán főügyésszel is találkozott azért, hogy információkat kérjenek tőlük. A bizottság arról számolt be, hogy Bucsában és Irpinyben a szemtanúk és túlélők szerint az oroszok civileket gyilkoltak le, kirabolták őket, valamint szándékosan rombolták le a polgári infrastruktúrát a megszállt településeket és támadtak rá iskolaépületekre.

A bizottság szeptemberben fog számot adni munkájáról az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának.

Oroszország Ukrajna elleni inváziójáról szóló szerdai közvetítésünket itt követheti:

Nem elég a nyugatiak katonai segítsége az ukránok szerint, tovább lassítanák az orosz támadást - a háború szerdai eseményei

Az ukrán vezetők még több fegyvert kérnek a nyugatiaktól, és azt panaszolják, hogy eddig a szükségesnél kevesebb katonai támogatást kaptak. Eközben a kelet-ukrajnai fronton az a tét, továbbra is sikerül-e az ukrán hadseregnek lassú tempóra kényszeríteni az oroszokat. Itt követjük a háború minden történését.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.