Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Vadai Ágnes

MTI Itthon

Szópárbaj Vadai Ágnes és a Fidesz-frakció között

Egyhetes karitatív akciót indít a Demokratikus Koalíció (DK) országszerte - jelentette be Vadai Ágnes, a párt alelnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján. A Fidesz-frakció azt reagálta rá: a Gyurcsány-kormány megduplázta a munkanélküliséget.

MTI-OS Itthon

Gyurcsányék bojkottálják a NAV-vizsgálóbizottságot

A DK távolmaradásának oka, hogy a Jobbik is benne ül az LMP által egyelőre csak kezdeményezett bizottságban. Mint Vadai Ágnes fogalmazott: "kár eljátszani, hogy Magyarországon ma parlamentarizmus van, ahol egy ilyen bizottság körmére nézhet a hatalomnak".

MTI/hvg.hu Itthon

Vadai hat Amerikából kitiltott személyről tud

Vadai Ágnes információi szerint hatan vannak a tiltólistán és a személyek száma bővülni fog. A Demokratikus Koalíció alelnöke erről azután beszélt, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztériumban betekinthetett három, a múlt héten nyilvánosságot kapott ügyben készült dokumentumba.

MTI Itthon

Vadai: a legjobb esetben is csak verebek lehetünk

Bár Magyarország szomszédságában fegyveres konfliktus zajlik, a honvédelmi és rendészeti bizottság az új Országgyűlés megalakulása óta csak egyszer ült össze, ezért a DK összehívná az ülést.

MTI-OS Itthon

Matolcsyt elszámoltatnák a kastélyvásárlásról

A DK szeretné megtudni, milyen forrásból fizette ki az MNB a 680 milliósra becsült tiszaroffi kúriát, illetve Matolcsy Györgynek van-e bármi köze a kúria tulajdonosához vagy az ingatlan közvetítésével megbízott csoporthoz.

MTI Itthon

Orbánt és Pintért is a nemzetbiztonsági bizottságba hívnák

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának összehívását kezdeményezi a független Vadai Ágnes a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat múlt héten – meghallgatás nélkül – kinevezett vezetője miatt. A DK politikusa Orbánt és Pintért is meghallgatná.

MTI Itthon

Nemzetbiztonsági vizsgálatot kér a DK Lázár ellen

A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólítja fel Orbán Viktor kormányfőt, hogy rendeljen el átfogó nemzetbiztonsági ellenőrzést Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár, Miniszterelnökséget vezető miniszterjelölt ellen – ezt az ellenzéki párt alelnöke mondta szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

MTI-OS Itthon

DK: Súlyos választási csalásokat készítenek elő

Vadai Ágnesék szerint az EBESZ Magyarországon tartózkodó megfigyelői előzetes jelentésükben súlyos aggályoknak adtak hangot. A Demokratikus Koalíció (DK) több helyről úgy értesült, hogy közmunkásokat próbálnak zsarolni, hogy mindenképp szavazzanak a Fideszre - állítják a párt politikusai.

hvg.hu Itthon

"Lehet itt Fidesz-propagandát nyomni" – Vadai kiosztotta a Tv2-t

A Tv2 Mokka című reggeli műsorának vendége volt Vadai Ágnes, a DK alelnöke, akit Kárász Róbert műsorvezető arról próbált kérdezni, hogyan látják a baloldali pártok Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt szerepét a kampányban. Vadai azonban számon kérte a csatornán, hogy nem tudósítanak a sajtótájékoztatóikról, kampányeseményeikről, ehelyett "a tulajdonosi háttér Fidesz-propagandát nyom", társadalmi célú hirdetésnek álcázva.

MTI Világ

Hendének már a második állítását cáfolták meg ma

A horvát nemzetvédelmi minisztérium közölte, hogy a magyar honvédelmi miniszter kijelentésével ellentétben nem kérték Magyarország segítségét a légtér védelmében. Korábban a Vadai Ágnes elleni vádemelésről beszélt Hende Csaba, ezt az ügyészség cáfolta.

MTI Itthon

Gyurcsányék perrel fenyegetnek Vadai miatt

Ha bebizonyosodik, hogy tényleg Hende terjesztette a Vadai elleni vádemelést, a Demokratikus Koalíció rágalmazás és becsületsértés miatt pert indít – mondta Gréczy Zsolt. Kezdeményezik a honvédelmi miniszter gondnokság alá helyeztetését is.

hvg.hu Itthon

Nem emeltek vádat Vadai ellen az ügyészség szerint

A Központi Nyomozó Főügyészség cáfolta a Hír Tv információit, amely szerint vádat emeltek volna Vadai Ágnes DK-s politikus ellen. Nagy Andrea szóvivő a hvg.hu-nak elmondta: azért sem emelhettek vádat a volt államtitkár ellen, mert nem kérték mentelmi jogának felfüggesztését az Országgyűlésben. A nyomozás egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik.

hvg.hu Itthon

Vádat emeltek Vadai Ágnes ellen?

Vádat emelt az ügyészség Vadai Ágnes ellen – közölte a honvédelmi miniszter a Hír Tv szerint. A hvg.hu-nak ezt azonban a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője határozottan cáfolta.

hvg.hu Itthon

Vadai Ágnes elvált 25 évvel idősebb férjétől

A pár kapcsolata már korábban megromlott, de a volt férj most már a DK-s politikus vagyonnyilatkozatából is kimaradt. Egerfai József a hírek szerint egy még fiatalabb nőbe szeretett bele.

1
9 10 11 12 13 14 15
Oroszokat és ukránokat toboroz az iváncsai akkugyár

Oroszokat és ukránokat toboroz az iváncsai akkugyár

Megszűnik a Waze egyik funkciója

Megszűnik a Waze egyik funkciója

Felfutóban az európai betegadatbiznisz, hol tart ebben Magyarország?

Felfutóban az európai betegadatbiznisz, hol tart ebben Magyarország?

Trump vámok enyhítésével segítené a TikTok eladását

Trump vámok enyhítésével segítené a TikTok eladását

Lemondott a Blikk főszerkesztője, volt HVG-s váltja a poszton

Lemondott a Blikk főszerkesztője, volt HVG-s váltja a poszton

„Kicsit kényelmetlen helyzetek” - Hunyadi alakítója, Kádár L. Gellért a szexjelenetekről

„Kicsit kényelmetlen helyzetek” - Hunyadi alakítója, Kádár L. Gellért a szexjelenetekről

Orbán a teherportán keresztül jutott be a Kossuth rádióba, miután a Momentum megint megpróbálta elállni az útját

Orbán a teherportán keresztül jutott be a Kossuth rádióba, miután a Momentum megint megpróbálta elállni az útját

A kirekesztés a nagyobb közösség állapotát mutatja meg  

A kirekesztés a nagyobb közösség állapotát mutatja meg  

Csendben tizedelik fiókjaikat a bankok, miközben a kormány ATM-esőt ígér

Csendben tizedelik fiókjaikat a bankok, miközben a kormány ATM-esőt ígér

A címlapról ajánljuk