Tudjuk, mit hallgattál tavaly – nem azt, amit a rádióban adnak
Az NMHH összeállította a YouTube és a Spotify legnépszerűbb magyar dalainak, előadóinak listáját. Az élen G. w. M., illetve Azahriah és DESH. A rádiós toplista ezekre nem is hasonlít.
Az NMHH összeállította a YouTube és a Spotify legnépszerűbb magyar dalainak, előadóinak listáját. Az élen G. w. M., illetve Azahriah és DESH. A rádiós toplista ezekre nem is hasonlít.
Több ezren követték egy hete, vajon túléli-e egy jégsaláta a maga tíznapos szavatosságával a brit kormányfőt, miután az kirúgta pénzügyminiszterét, akivel közösen vitték káoszba a brit gazdaságot alig néhány hét alatt. Túlélte.
Sam Pilgrim különös kísérletbe kezdett: azt vizsgálta, meddig bírja a fakerekű bringája.
Az elhunyt II. Erzsébet brit királynő lelki üdvéért tartott gyászmisét a Westminster apátságban mondták el.
Lézeres célzóberendezéssel ellátott, meglehetősen veszélyesnek tűnő fegyvert készített egy YouTube-videós.
A YouTube néhány felhasználó számára már elérhetővé tette azt az aloldalt, ahol a platformra feltöltött podcastokat szedik egy csokorba.
A YouTube Shorts-videót a jövőben csak úgy lehet majd letölteni, hogy rajta lesz a cég logója.
Sokan az interneten és azon belül is a YouTube-on keresnek megoldást egészségügyi problémáikra, a videomegosztó azonban hemzseg a sarlatánoktól. A jövőben sokat változhat ez is.
Az elmúlt napokban tájékoztatta a YouTube a felhasználókat, hogy a magyarok előtt is megnyílt a lehetőség arra, hogy lefoglalják saját „leíró nevüket” a videómegosztón.
Sok szülőt tölt el aggodalommal, hogy a gyerekét szinte ki sem lehet robbantani a videojátékok mellől. Egy új tanulmány viszont éppen ennek az időtöltésnek a járulékos hasznát emelte ki.
A YouTube már kiadta a frissítést, amely az androidos eszközökre, valamint iPhone-okra és iPadekre telepíthető alkalmazást, illetve a webes felületet is érinti.
A Pentium040 néven futó YouTube-csatorna a Slayer zenéjére tolta rá a Danika House nevű mulatós valamit.
Valószínűleg a népharag söpörhette el – egyelőre – a YouTube azon tervét, hogy pénzt kérjen azért, ha valaki 4K-s felbontásban szeretne videót nézni.
A YouTube hamarosan bekapcsolja az új funkcióját, aminek köszönhetően akkor is a csatornára lehet majd irányítani a felhasználókat, ha azok nincsenek fent a YouTube-on.
Bár a legtöbben egyelőre teljesen ingyen válthatnak át a YouTube-on a 4K-s minőségre (feltéve, hogy van ilyen), úgy tűnik, ez nem sokáig marad így.
Nem érzi az alkotás örömét, ezért csak a stand-upot folytatja, az aktuálpolitikát hagyja – jelentette be Pottyondy Edina.
A YouTube-on több olyan gomb is van, amivel befolyásolhatjuk, milyen videók ne kerüljenek be az ajánlott tartalmak közé. A jelek szerint azonban ezek alig használnak.
Az alábbi ingyenes Chrome-bővítmény lehetővé teszi, hogy szóbeli parancsokkal vezéreljük a YouTube-ot.
A Nutty néven ismert thaiföldi videós 35 százalékos haszonot ígért a devizakereskedésből, pénzt azonban senki sem látott tőle.
A The Slow Mo Guys egy korábbi videóban egy másodpercenként 10 billió képkockával rögzíteni képes kamerát vett a kezébe.