Megépítette a világ legrosszabb fegyverét a videós: Lego-kockákat lő az ember talpa alá
Adam Beedle egy kamera és egy algoritmus segítségével érte el, hogy az általa épített robot épp az ember talpa alá célozza a kockákat.
Adam Beedle egy kamera és egy algoritmus segítségével érte el, hogy az általa épített robot épp az ember talpa alá célozza a kockákat.
Ki ne próbált már meg legalább néhányszor belenagyítani a mobilján futó YouTube-videóba. Erre is lesz lehetőség.
Egy magyar youtuber tökéletes mixet készített két olyan dalból, amelyekről biztos, hogy senki nem feltételezte volna, hogy egymáshoz lehet illeszteni őket.
A Lofi Girl csatorna üzemeltetője szerint hamis szerzői jogi figyelmeztetést kapott, ami miatt a zenei közvetítés is leállt.
Karácsony Gergelyt is megpróbálta átverni korábban az az orosz humorista duó. Kijev polgármesterét utánozzák, az ő nevében igyekeznek tárgyalni nyugati városok vezetőivel.
A BBC beszámolója szerint 2021-ben diagnosztizáltak rákot a 23 éves fiatal jobb karjában.
A legfiatalabb magyar internetezőkről készült könyv, mely igyekszik megmutatni, miért lógnak annyit a fiatalok a mobiljukon, és hogy mit fogyasztanak rajta. Guld Ádámmal, A Z generáció médiahasználata című kötet szerzőjével beszélgettünk.
A YouTube már teszteli, hogy a tartalomgyártók egy infokártya segítségével jelezzék a nézőknek, mi a baj az adott videóval.
A felhasználókat idegesíti, hogy tizenhetedjére látják ugyanazt, de valójában a hirdetőknek sem jó, ha olyanokra mennek el a fizetett „reklámlevetítések”, akik tizenhatszor már végigunatkozták a reklámot, és nem érdekli őket az abban bemutatott újdonság. Mindkét oldal jól járhat a YouTube új eszközével.
A YouTube négy év után elköszön a fő alkalmazás egyszerűsített változatától, mert szerintük arra már nincs szükség.
Vissza kell adnia a YouTube-ról ismert Trevor Jacobnak a pilótaengedélyét, különben napi 342 ezer forintos bírságra számíthat.
A jövőben már nemcsak az androidos felhasználók élvezhetik a kép a képben funkció előnyeit a YouTube TV appnál.
Új eszközt indított a tartalomszolgáltatóknak a YouTube, tovább bővítve a Shorts lehetőségeit.
Az orosz-ukrán háború történetének eddigi legnagyobb kommunikációs bírságát szabta ki a Google-re a Roszkomnadzor orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság.
Gyakorlati haszna nem sok van, az érdekesség faktor annál nagyobb: valaki kipróbálta, milyen lenne, ha egy ősöreg számítógépen játszana le YouTube videókat.
Az OpenAI legújabb fejlesztése az emberi viselkedést figyelve tanulta meg, hogyan kell a Minecrafttal játszani.
Mintha csak egy hírstúdió vezérlőtermében ülne, olyan érzése lehet az alábbi szolgáltatás jóvoltából: egyszerre ugyanis több hírcsatornát is nézhet, de persze nem kell ragaszkodnia a hírekhez.
Az orosz propagandára vadásznak, ami "felszabadító küldetésként" állítja Ukrajna orosz megszállását.
Moszkva megtorlásokat helyezett kilátásba az orosz parlament alsóháza, a Duma YouTube-csatornájának letiltása után, ismételten megígérve a Google amerikai óriáscég videómegosztó portáljának oroszországi betiltását.
Wang Jixian Odesszában él, és videóiban igyekszik cáfolni a háborúról alkotott hivatalos kínai narratívát.