Jártunkban-keltünkben megéhezünk, megszomjazunk, megállunk „kispiszkostól” a fine diningig. Nosztalgiázunk és felfedezünk, megyünk az emlékeink után, rábízzuk magunkat a véletlenre, vagy éppen nagyon is tudatosan keresünk valami újat. Aztán elmeséljük, mondjuk a magunkét. A vendégét – mert mi vagyunk a mindenkori vendég. Felbukkanásunk bárhol várható. Most éppen Óbudán, a Kolosy téren jártunk.
Angliában tanulta a mesterséget az a francia pék, aki egy magyar lányért jött Magyarországra, de végül a szerelem helyett az üzleti lehetőséget találta meg, és egy pékséget nyitott magyar társával. Az à table!-ban nem csak a víz Evian, de a liszt is Normandiából érkezik.
Amikor már azt hinnénk, a sorra nyíló romkocsmák, bárok és bisztrók újhullámába nem fér bele több izgalmas hely, még mindig érhetnek pozitív csalódások. Legutóbbi gasztrotúránkon csokis croissant illatú párizsi padlásokon, kávégőzös ausztrál tengerpartokon, és csülökkel megpakolt magyaros fazekakon át vitt az utunk, közben pedig megtaláltuk Budapest vendéglátóiparának Batmenjeit is.
Alig kakaós? Nem elég édes? Pici? Nagy? A kakaóscsiga-teszten könnyű elbukni. Városnézés, csigatempóban, a rút kiscsigától a csigák balerinájáig.
