#Áder János

Áder János beperelte az Indexet és Vágvölgyit

Ahogyan ígérte, Áder János beperelte Vágvölgyi B. Andrást, mivel utóbbi a Facebookon tett közzé egy, a köztársasági elnökről szóló, de általa cáfolt katonatörténetet. Az államfő a Vágvölgyi szövegét lehozó Indexet is beperelte.




Áder tavaly csak háromszor kegyelmezett meg

Két éve tizenkét esetben, míg tavaly mindössze háromszor élt az egyéni kegyelem megadásának lehetőségével Áder János köztársasági elnök – írja a Magyar Hírlap keddi számában az Igazságügyi Minisztérium összesítése alapján.


Áder, a hibrid

„Ez az eset két tanulsággal is jár” – mondta a köztársasági elnök. Van harmadik is.



Áder: Hibázott a kormány

Áder János a frakcióvezetőknek írt levelében azt írta, hibázott a kormány, a parlament, az ellenzéki pártok, az ombudsman és ő maga is a napelemadóval kapcsolatban. Az elnök bírálta a "salátatörvények" gyakorlatát is. Érdekes, pont egy nappal korábban kérdezte meg a hvg.hu, mi a véleménye a napelemvitáról, ha már múlt hét óta fokozottan, új igazgatósággal erősítve védi a klímát.







Orbán sem barátait, sem szövetségeseit nem kímélte

Nem most került először nehéz helyzetbe Orbán Viktor a Fideszen belül. Lényegében a párt megalapítása óta folyamatosan harcolnia kellett az elsőbbsége védelmében. Csakhogy a korábbi viták során pont azok védték meg, akikkel most szembekerült: Simicska Lajos és Kövér László. Felidézzük a Fidesz 1988 és 2014 közötti belső háborúit, melyeket ravasz manőverezéssel Orbán kivétel nélkül meg tudott nyerni. Igaz, mára nem maradt olyan szövetségese, akinek nyugodtan hátat fordíthatna.








Aláírást gyűjtenek a dolgozók a zárva tartás ellen, Áderhez fordultak

Áder János köztársasági elnöknek és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek küldött levelében tiltakozott a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) az üzletek vasárnapi zárva tartását előíró szabályozás ellen, amely az érdekképviselet szerint veszélyezteti az ágazatban a munkahelyeket. Az államfőtől azt kérték, hogy ne írja alá a törvényt. Aláírásgyűjtés is kezdődött a nagyobb élelmiszerláncoknál dolgozó munkavállalók körében a szabály ellen.