#Áder János


Pásztor-ügy: kétszer sérthetett törvényt a rendőrség

Nyílt levélben üdvözli a Magyar Helsinki Bizottság, hogy Áder János beszédet mondott a Pásztor István vajdasági politikust ért inzultust követően, de emlékeztetnek arra, hogy amikor például a melegfelvonulás résztvevői ellen irányult az erőszak, akkor a köztársasági elnöki felszólalás elmaradt. A jogvédők szerint akkor is törvényt sértett a rendőrség, amikor nem védte meg Pásztort, de akkor is, amikor az őt leköpő nőt annak ellenére fogdában tartotta, hogy arra ilyen esetekben nincs szükség.


Áder: nemsokára jöhet a katari gáz

Már csak pár kilométernyi vezetéket kell kiépíteni Olaszország felől, hogy az egész régiónk vásárolhasson katari gázt – mondta Áder János államfő a katari látogatásán tett sajtótájékoztatón.




Először utazik Katarba magyar államfő

Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként 2009-ben tárgyalt Dohában, előtte pedig 2003-ban Szili Katalin házelnökként járt az Öböl-menti országban, de magyar államfő most látogat először Katarba.


Gyurcsányék lájkolták Áder mai nyilatkozatát

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Áder János köztársasági elnökhöz méltóan cselekedett azzal, hogy sajtótájékoztatón követte meg Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökét, akit kedden, az Országgyűlés alakuló ülése után, a Kossuth téren ért inzultus.


Videó: Áder a tétlen rendőrökre is célzott

Most megnézheti Áder János pénteki bejelentését, amelyben elítélte a Pásztor István vajdasági politikus elleni keddi inzultust. Áder arra is célzott, Pásztort a rendőrök szeme láttára támadták meg.




Kétféle esküvel alakult meg az új parlament - percről percre az Országházból

Áder János megnyitója és a mandátumok igazolása után az eskütétellel megalakult az új Országgyűlés. Kövér László ismét házelnök lett, egyik alelnöke pedig az a jobbikos Sneider Tamás, aki egykor szkinhedként híresült el. Az ellenzéki oldalon néhányan ugyan fogadkoztak, hogy ezt megpróbálják megakadályozni, de végül csak 35 nem szavazatot és öt tartózkodást kapott. A teremben a botrány tehát elmaradt, miként az Alaptörvényre letett eskü miatt is csak kisebb, és főként észrevétlenül maradt partizánakciókkal tiltakoztak. Közvetítésünk percről percre.




Áder: A magyar állam az ördögi terv kiszolgálójává vált

Auschwitz-Birkenauba, az egykori náci koncentrációs táborba látogatott Áder János köztársasági elnök. Máig ható fájdalom, hogy a magyar állam nem szegült szembe "a német megszállók ördögi tervével", a végső megoldás kikényszerítésével, sőt annak kiszolgálójává vált.




Felesége kíséri el Ádert a Vatikánba

Áder János vezeti azt az állami delegációt, amely vasárnap a Vatikánba utazik II. János Pál pápa szentté avatására. Orbán Viktor is ott lesz, de ő csak magánzarándokként utazik el.



A kétharmad erejének kitett Ab dönthet a Fidesz kétharmadáról

A Kúria után az Alkotmánybíróság (Ab) döntheti majd el, hogy megvan-e a Fidesznek a kétharmada. Az Együtt-PM ugyanis az Ab-hoz fordul, a testületnek pedig 3 napja lesz arra, hogy egy rendkívül bonyolult, Európában példa nélküli kérdésben döntsön. Ugyanis a még Áder János által kidolgozott rendszerben a győzteseknek is járnak plusz szavazatok, ami az ellenzéki párt szerint alkotmányba ütközik, így a választás végeredménye illegitim.