Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#agyonverte

hvg.hu Itthon

Agyonverte élettársát, majd feladta magát egy nő

A Bács-Kiskun megyei nő a rendőrség megállapítása szerint előre kitervelte tettét: leitatta a férfit, a magatehetetlen embert téglával és vodkásüveggel verte, majd nyakon is szúrta egy üvegdarabbal. A rendőrség lezárta a nyomozást a tavaly szeptemberi ügyben.

MTI/hvg.hu Itthon

Agyonverte egy nő a volt férjét az éjjel

Egy tatabányai asszony addig verte volt férjét, míg meg nem halt. A nő később beismerő vallomást tett a rendőröknek. Nem ez volt az egyetlen családon belüli agyonverés kedd este Magyarországon.

MTI/hvg.hu Itthon

Agyonvertek egy embert szombat hajnalban

Három embert vettek őrizetbe az egyik várpaloltai utcán történt bűncselekmény miatt. Az áldozatot hiába szállították kórházba, még aznap meghalt.

MTI Itthon

Agyonverte vendégét, kilenc év börtön kapott egy férfi

Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla szerdai, jogerős határozatában annak a férfinak az első fokon kiszabott kilenc év börtönbüntetését, aki halálra verte egy vendégét, a holttestet pedig társával közösen elégette öt évvel ezelőtt a baranyai Cserdiben.

HavariaPress Itthon

Halálra vert egy idős férfit egy páros

Előzetes letartóztatásba helyezte a Debreceni Járásbíróság csütörtökön azt a férfit és nőt, akik halálra vertek egy idős férfit Hajdúsámson-Sámsonkertben, augusztusban.

1 2
Trump közölte, az ő terve szerint a palesztinok nem térhetnek vissza Gázába

Trump közölte, az ő terve szerint a palesztinok nem térhetnek vissza Gázába

„Io napot chivanoc” – búcsúzik Klaus Iohannis, aki ledarálta a román demokráciát

„Io napot chivanoc” – búcsúzik Klaus Iohannis, aki ledarálta a román demokráciát

Hungarikum: a magyarság csúcsteljesítménye lett a déli harangszó

Hungarikum: a magyarság csúcsteljesítménye lett a déli harangszó

Magyar Péter milliós követőtábort emlegetve emlékezett meg arról, hogy egy éve szállt ki a NER-ből

Magyar Péter milliós követőtábort emlegetve emlékezett meg arról, hogy egy éve szállt ki a NER-ből

Szerb mintára tüntetnek az egyetemisták Boszniában és Montenegróban is

Szerb mintára tüntetnek az egyetemisták Boszniában és Montenegróban is

Így került rá Jaden Smith fejére a fekete vámpírkastély – interjú a tervezővel, Abodi Dórával

Így került rá Jaden Smith fejére a fekete vámpírkastély – interjú a tervezővel, Abodi Dórával

Fájdalmat okoztak a mesterséges intelligenciának – gondolták: mi baj lehet a kegyetlenkedésből?

Fájdalmat okoztak a mesterséges intelligenciának – gondolták: mi baj lehet a kegyetlenkedésből?

Kevesebb az Erasmus-diák, ez pedig lefelé húzza a budapesti albérletárakat

Kevesebb az Erasmus-diák, ez pedig lefelé húzza a budapesti albérletárakat

Továbbra is talpon a francia kormány, a harmadik bizalmatlansági indítványt is túlélte

Továbbra is talpon a francia kormány, a harmadik bizalmatlansági indítványt is túlélte

A címlapról ajánljuk