Mint egy falat kenyér: okostelefonról vezérelhető világító fék a Brembótól
Néhány gombnyomás, és a féknyereg máris az általunk kiválasztott színben világít.
Néhány gombnyomás, és a féknyereg máris az általunk kiválasztott színben világít.
Eddig csak az iPhone-okon lehetett használni a beszélgetős Clubhouse appot, az alkalmazás egyik fejlesztője azonban bejelentette, hat hét múlva jön az androidos változat.
Azt már eddig is tudni lehetett, hogy a Facebook lemásolná a Clubhouse nevű alkalmazást, a cég azonban most először adott ki hivatalos tájékoztatást a készülő új szolgáltatásáról.
A jelenség hátterében egy Spanyolországból elterjedt mobilos vírus áll, amely csak ott 11 millió telefont fertőzött meg.
Közeleg a WhatsApp vitatott változása, a cég ezért különös kampányba kezdett.
A Bars névre keresztelt alkalmazás egyelőre csak a kiválasztottak számára érhető el, de az App Store-ból letöltve már feliratkozhatnak az érdeklődők a várólistára.
Némi csúszás után végre a Google is megmutatta, az App Store-ban található alkalmazások mennyi adatot gyűjtenek a felhasználókról.
Immár öt alkalmazással lehet online megváltani a közlekedési mobiljegyet.
200 ezer film és sorozat 40 ezer különféle kifejezését gyűjtötte ki a Skeebdo nevű magyar startup abba az alkalmazásba, amely a felhasználó tudásszintjének megfelelően segíthet az új szavak tanulásában.
A Google szabályai szerint csak olyan alkalmazások kerülhetnek be a Play áruházba, amelyek az alapvető feltételeket teljesítik. A volt elnök szolgáltatása nem tartozott ezek közé.
A dán játékgyártó az egyik zeneipari mamutcéggel összefogva vegyíti egymással a cuki Lego-figurákat, a menő zenéket és a kiterjesztett valóságot.
A Clubhouse egy egyszerű ötleten nyugszik, többen mégis sikervárományos projektként tekintenek rá. Természetes, hogy erre a Facebook is felkapja a fejét.
Az Alabamában élő Jeff West azt állította, hogy felesége halála idején aludt, ám a telefonjára telepített alkalmazás adataiból kiderült, több lépést is megtett a gyilkosság időpontjában.
Az országból eltérő véleményük miatt elmenekült irániakat távolról is figyeli a közel-keleti ország vezetése. A siker érdekében pedig elég sok mindent bevetnek.
A Kréta nevű hivatalos applikáció tulajdonosai szerint adathalászatról van szó, az appokat fejlesztő diákok viszont azt állítják, csak jobb funkciókat akartak a tanulmányaik követéséhez.
A Google már dolgozik azon a megoldáson, ami korlátozná, hogy az alkalmazások nyomon kövessék a felhasználókat, illetve adatokat gyűjtsenek róluk.
A Parler nevű alkalmazást korábban az Apple és a Google is eltávolította áruházából, mert a felhasználók olyan tartalmakat osztottak meg a felületen, amely egyik cégnek sem fért bele.
Egy változás eredményeként szélesebbre nyílnak az androidos Play áruház kapui azok előtt az alkalmazások előtt, amelyekben valódi pénzüket kockáztathatják a felhasználók.
Az indiai kormány 59 olyan alkalmazást tiltott be véglegesen, amelynek fejlesztői nem tudták meggyőzően bizonyítani, hogy a felhasználói adatokat jól kezelik.
Egy kiterjedt hibajelenség miatt számos alkalmazás nem tölt be az androidos készülékeken. A probléma egy rendszerszoftverrel van, a Google már kiadta a hozzá tartozó javítást.