Ezekkel a mobilokkal már működik az androidos AirDrop
Fontos újdonság van érkezőben androidos készülékekre, egyre több képes az Apple eszközeivel fájlokat cserélni.
Fontos újdonság van érkezőben androidos készülékekre, egyre több képes az Apple eszközeivel fájlokat cserélni.
HVG
A tavalyi évben is rengeteg fertőzött vagy rosszindulatú androidos alkalmazás közzétételével próbálkoztak a támadók a Play Áruházban, a Google rendszerei azonban kiszűrték őket. Komoly gondot jelentenek azok az appok is, amelyeket az áruházon kívül terjesztenek.
HVG
Ritka, ám annál veszélyesebb androidos kártevőre bukkantak a Kaspersky kutatói, mely már a vásárlás pillanatában ott lehet az eszközökön. Nem ez az első hasonló vírus.
HVG
A Magyar Telekom Magyarországon elsőként indítja el ügyfelei számára az RCS (Rich Communication Service) szolgáltatást, amely a chatalkalmazásokban megszokott ügyfélélményt hozza el az iOS- és Android-felhasználók közötti üzenetváltások során. A megoldás jelenleg csak a Telekom hálózatán belül elérhető, iOS 26.3-ra frissített iPhone készülékeken.
HVG
Hosszú út vezetett idáig, de úgy tűnik, megérte várni: hamarosan egyetlen mozdulattal, vezeték nélkül lehet majd fájlokat mozgatni az Apple eszközei, valamint az androidos készülékek között.
HVG
Gyanútlan felhasználók millióinak készülékei váltak a kiberbűnözés eszközeivé az internet egyik legaggasztóbb infrastruktúrájában. A Google-nek azonban sikerült felszámolnia a láthatatlan, de annál veszélyesebb hálózatot.
HVG
Mintha csak az 1990-es években járnánk (persze némi 2026-os beütéssel): egy bluetoothos mobil kiegészítő retro-ihletésű kézi konzollá alakítja az androidos okostelefont, Game Boyt varázsol belőle.
HVG
Továbbfejleszti a Google az Android biztonsági funkcióit, így gyakorlatilag már tényleg semmi értelme nem lesz ellopni a telefonokat.
HVG
Már javában készül az Android asztali számítógépes variánsa, eddig azonban semmi konkrétat nem lehetett tudni (és látni) róla. A Google azonban véletlenül rögtön két videót is publikált a PC-s rendszerről.
HVG
A szilicíum-szén technológiának köszönhetően minden korábbinál komolyabb üzemidővel kecsegtet a Redmi Note 15 Pro+, mely abszolút barátságos áron kínál többek közt hatalmas kijelzőt és 200 megapixeles kamerát.
Különös mobillal állt elő az amerikai Nex Computer: a NexPhone nevű készülék ugyanis asztali számítógéppé alakítható, és az Android mellett a Windows és a Linux is előre van telepítve rá.
HVG
Üzemidőben és teljesítményben is erős okostelefont dobott piacra a OnePlus, a készülék ráadásul még ezen túl is figyelemre méltó képességekkel bír.
Az LG és több más gyártó után az Asus is elengedi az okostelefon-piacot. A cég inkább a mesterséges intelligenciára épülő eszközökre, valamint a számítógépekre fókuszál a jövőben.
HVG
Az egyik fontos Android-funkció gyakorlatilag teljesen megbolondíthatja a készülék hangerőgombjait. A hibát a Google is elismerte, de egyelőre nem tudni, mikor javítják.
HVG
Végre azt is lehet majd tudni, mikor fér hozzá egy androidos készülék helyadataihoz valamelyik app: hamarosan ezt is kijelzi majd a rendszer.
HVG
Összegyűltek a globális adatok, így kiadta szokásos jelentését az okostelefonpiac legkelendőbb márkáiról a neves piackutató Counterpoint Research. Talán nem is annyira meglepő, hogy ezúttal is az Apple uralta az eladásokat. A Samsung csúcskészülékei viszont nem kerültek be a top 10-be, de ez csupán a gyártó prémiumkategóriájára igaz.
HVG
Három új készüléket húzott elő a kalapból a OnePlus: egy okosóra és egy táblagép mellett a gyártó bemutatta az új zászlóshajó okostelefonját, a OnePlus 15R-t is.
HVG
A Play Áruházban található bármely alkalmazásból képes veszélyeset faragni egy új kártevő program, amit a hackerek már néhány ezer forintért megvásárolhatnak maguknak.
HVG
Az Egyesült Királyságban komolyan felmerült, hogy megkérjék a mobil operációs rendszerek fejlesztőit egy meztelenség-szűrő elkészítésére. Később aztán más eszközökön is megjelenhet a funkció.
HVG
A rossz hír: már az okostelefonokat is fenyegetik a zsarolóvírusok. A jó, hogy viszonylag könnyen elkerülheti a bajt.
HVG