Újabb Samsung mobilokat tilthatnak be
A régebbi, de még kapható modellek mellett a Samsung aktuálisan legérdekesebb és legjobban fogyó készülékeit is hozzácsapta az Apple az első körben megnyert szabadalmi per tiltólistájához.
A régebbi, de még kapható modellek mellett a Samsung aktuálisan legérdekesebb és legjobban fogyó készülékeit is hozzácsapta az Apple az első körben megnyert szabadalmi per tiltólistájához.
hvg.hu
Beperelné az Apple-t Bruce Willis, mert nem hagyhatja rá lányaira az iTunesban tárolt digitális zenegyűjteményét.
hvg.hu
Az egyelőre csak a fejlesztői program keretében, béta verzióban elérhető iOS 6-ban már látható az Apple mobilos alkalmazásboltjának megújult felülete. Videó.
hvg.hu
A Samsung rögtön eljárást indít az Apple ellen, amint a cég piacra dobja a várhatóan LTE képességgel ellátott új iPhone-t – értesült a Korea Times.
hvg.hu
Az új iPhone és kiegészítői kapcsán már szinte minden nyilvános, most éppen a teljesen újratervezett fülhallgató került napvilágra, képek mellett videón is.
hvg.hu
A legfrissebb iPhone-os képeken az Apple új mobilja a jelenlegi modellekkel összehasonlítva látható.
hvg.hu
A két cég vezérigazgatója több forrás szerint is a szabadalmi háború esetleges lezárásáról egyeztet titokban.
hvg.hu
Az eredeti dátumként meghatározott szeptember 20-a helyett csak decemberben ül majd össze a bíróság az Apple által betiltani kívánt 8 Samsung mobil ügyében.
hvg.hu
Újabb szabadalmat szerzett meg az Apple: egy megadott helyszín körül felvont "kerítés" automatikusan néma üzemmódba kapcsolhatja a mobilokat.
hvg.hu
Tavaly 16 milliárd dolláros forgalmat bonyolított le az Apple Store hálózata – írja az Index. A siker titka a dolgozók megfelelő felkészítése lehet.
hvg.hu
Az Android platform mögött álló Google szerint nincs veszélyben az operációs rendszer jövője, a cég látszólag nem ijedt meg az Apple vs. Samsung per akár precedens értékűvé is formálható eredményétől.
hvg.hu
A beszállítóktól származtatott információk szerint megkezdődött a 13,3 hüvelykes Retina kijelzők gyártása.
hvg.hu
Az észak-kaliforniai bíróság által pénteken megítélt 1 milliárd dollár mellé nem anyagi elégtételt is kér az Apple, összesen 8 készüléket szeretne levetetni a polcokról.
hvg.hu
Az Apple állítólag azt szeretné elkerülni, hogy az egyik termék hírverése a másik elől vegye el a helyet a lapok címlapjain.
hvg.hu
A szabadalmi vita első napján eldöntötték az esküdtek, hogy a Samsung másolta az Apple-t - nyilatkozta a CNET-nek az ítélet után az esküdtszék egyik tagja.
hvg.hu
Több mint egy éven át tartó eljárás után mondta ki pénteken az esküdtszék az Apple vs. Samsung per ítéletét. Az ügy a technológiai szféra utóbbi évtizedének egyik legfontosabb szabadalmi vitája volt. A döntés következtében első körben 1 milliárd dollár cserél gazdát, de a verdikt hosszabb távon a teljes iparágra kihathat.
Egyre valószínűbbnek látszik, hogy új, az eddigi szabvánnyal nem kompatibilis töltővel kell majd megbarátkoznia az Apple termékek tulajdonosainak.
hvg.hu
A Samsung dél-koreai ipari csoportot arra ítélték, hogy fizessen 1,05 milliárd dollár kártérítést vetélytársának, az amerikai Apple-nek szabadalmi jogainak megsértése miatt - jelentette helyi idő szerint pénteken az amerikai sajtó.
MTI
A Szentszék és az Apple elektronikai vállalat megállapodást kötött arról, hogy elérhetővé teszik a pápa tanításait digitális formában táblagépen és okostelefonon.
MTI
Az iPhone-ra és iPadre kiadott Facebook alkalmazás 5.0 verziója teljes megújulás jelent, a fejlesztők az alapoktól újraírták a programot. A fejlesztők szerint az eddigieknél kétszer gyorsabb lett.
hvg.hu