Szíria hallgat: letelt az Arab Liga ultimátumának határideje
Letelt az Arab Liga ultimátumának a határideje péntek délután anélkül, hogy Szíria hivatalos választ adott volna rá - közölték arab diplomáciai források.
Letelt az Arab Liga ultimátumának a határideje péntek délután anélkül, hogy Szíria hivatalos választ adott volna rá - közölték arab diplomáciai források.
MTI
A szíriai vezetés óva inti az Arab Ligát attól, hogy szankciókat vezessen be országa ellen, ugyanakkor hozzálát, hogy berendezkedjen egy súlyos gazdasági válságra - mondta Mohamed Nidál as-Saar gazdasági miniszter a francia hírügynökségnek nyilatkozva.
MTI
Újabb ultimátumot intézett az Arab Liga csütörtökön Szíriához.
MTI
Az ENSZ-közgyűlés emberjogi bizottsága elítélte kedden a szíriai rendszert, mert már nyolc hónapja erőszakkal nyomja el a demokráciát követelő tüntetéseket. Az európai országok kezdeményezésére elfogadott határozatot 122 tagállam támogatta, és csak 13 ellenszavazat volt, 41-en tartózkodtak. Támogatta a nyilatkozatot az Arab Liga több befolyásos tagja is, miközben a szervezet szankciókra készül Bassár el-Aszad rendszere ellen.
MTI
Az Arab Liga elutasította azokat a módosításokat, amelyeket Szíria javasolt az ország belpolitikai válságának megoldását célzó béketervben.
MTI
Az Arab Liga három napot adott a szíriai rezsimnek arra, hogy állítsa le a rendszerellenes tüntetők elleni erőszakkampányát, különben gazdasági szankciókkal fog szembesülni - jelentette be a szervezet szerdai rabati rendkívüli külügyminiszteri találkozója után a katari külügyminiszter.
MTI
Az Egyesült Államok azt reméli, hogy az Arab Liga pánarab szervezet küszöbönálló tanácskozása "erőteljes" üzenetet küld majd Bassár el-Aszad szíriai elnöknek annak érdekében, hogy hagyjon fel a saját népe elleni erőszakkal - közölte kedden az amerikai külügyminisztérium.
MTI
Damaszkusz szerint "nagyon veszélyes lépés", hogy az Arab Liga felfüggesztette Szíria tagságát.
MTI
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint rossz irányban tett lépés Szíria tagságának felfüggesztése az Arab Ligában. Lavros szerint három országon keresztül érkeztek fegyverek Szíriába.
MTI
Az Arab Liga rendkívüli csúcstalálkozójának összehívását követelte vasárnap Damaszkusz, hírügynökségek szerint feltehetően azért, hogy időt nyerjen, és megakadályozza tagságának felfüggesztését a szervezetben.
MTI
Az Arab Liga szombaton úgy döntött, hogy felfüggeszti Szíria tagságát, kitiltja a tanácskozásokról, amíg a damaszkuszi vezetés nem hajtja végre a pánarab szervezet megbékélési tervét, s nem vet véget a kormányellenes tüntetőkkel szembeni véres megtorlásoknak.
MTI
Katar kérésére összeülnek az Arab Liga külügyminiszterei, hogy megvitassák a szíriai válságot - jelentette vasárnap az egyiptomi állami hírügynökség.
MTI
Szíriában kiengedtek a börtönből 553 embert, akiket a rezsim elleni tüntetések miatt tartóztattak le - jelentette szombaton a hivatalos állami hírügynökség.
MTI
Változásokat sürget az Arab Liga Szíriában, hogy befejeződjön a vérontás.
MTI
A szíriai helyzet több elemében hasonlít a Líbiában történtekhez, ám Szíria esetében most nincs meg ugyanaz a nemzetközi támogatottság a fellépéshez még az Arab Liga részéről sem - mondta pénteken a brit miniszterelnök.
MTI
Az Arab Liga helyreállította Líbia tagságát a szervezetben - döntött a liga rendkívüli miniszteri értekezlete szombat este Kairóban.
MTI
Az Arab Liga elítélte vasárnap a Gázai övezet ellen végrehajtott izraeli légitámadásokat, és felszólította a nemzetközi közösséget, hogy gyakoroljon nyomást Izraelre, hogy fejezze be ezeket az akciókat.
MTI
Az Arab Liga "növekvő aggodalmát" fejezte ki vasárnap a szíriai fejlemények miatt, felszólítva a damaszkuszi vezetést, hogy haladéktalanul állítsa le a tüntetők elleni erőszakcselekményeket.
MTI
Az Arab Liga támogatja Palesztinának azt a törekvését, hogy az ENSZ ismerje el tagállamának.
MTI
Nabil al-Arabi egyiptomi külügyminisztert választották meg vasárnap az Arab Liga új főtitkárának Kairóban.
MTI