Újabb csúcson az arany ára
Az euróövezetet sújtó államadósság-válság miatt újabb csúcsot döntött az arany ára euróban, de emelkedett a dollárban kifejezett ár is.
Az euróövezetet sújtó államadósság-válság miatt újabb csúcsot döntött az arany ára euróban, de emelkedett a dollárban kifejezett ár is.
Egy perui mérnök kidolgozta az arany kinyerésének környezetbarát technológiáját, amely feleslegessé teszi a mérgező higany használatát a kisüzemi vagy magán aranybányászatban.
Háromezer éves bulgáriai trák aranykincsek érkeztek Magyarországra: a nagykanizsai Kanizsai Kulturális Központ Képzőművészetek Házában nyílt kiállítás a páratlan értékű leletegyüttesből.
Kína óvatos lépéseket tesz abba az irányba, hogy devizatartalékának a jelenleginél nagyobb részét fektesse aranyba és bővíti a nemzeti valutájában történő kereskedést – közölte Ji Kang a kínai jegybank helyettes vezetője keddi tájékoztatóján.
Amerikai kutatóknak most sikerült kimutatniuk, hogy a mikroorganizmusok képesek aranyat, esetleg más fémeket "permetezni" a tetemek hajára, megtévesztve ezzel az igazságügyi orvosszakértőket és a régészeket.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a tagországokkal történt egyeztetés után "rövidesen" 191,3 tonna aranyat értékesít az aranykészletéből.
Tucatárunak számítottak a római korban az ékszerek, a különleges darabok azonban ma is sokat érhetnek - véli egy szakértő, aki a hvg.hu-nak nyilatkozott. A római kori törvénygyűjtemények egyébként megszabták, hogy mi számít ékszernek. Erre elsősorban örökösödési eljárások miatt volt szükség.
Rekordot döntött a kínai aranytermelés 2009-ben, amikor is több mint 11 százalékos növekedéssel megközelítette a 314 tonnát - tájékoztatott a kínai arany szövetség.
A felszíni aranykészlet mennyisége ma 163 ezer tonna körül van a világon, s még nagyjából tíz évig van mit bányászni – hangzott el az Arany Világtanács (WGC) térségi vezetőjének sanghaji előadásán szerdán.
Kína válhat a világ legnagyobb aranyfelhasználójává, letaszítva Indiát a vezető helyről – véli a londoni GFMS fémpiaci tanácsadó cég.
A Dél-Alföldön unikálisnak, Magyarországon és a Kárpát-medencében pedig rendkívül ritkának számító leleteket találtak a Szeged melletti lovas sírokban - tájékoztatta a hvg.hu-t Paluch Tibor, a Móra Ferenc Múzeum ásatásvezető régésze.
A harmadik negyedévben 34 százalékkal csökkent a világ aranykereslete az egy évvel korábbihoz képest, mert a gazdasági válság visszavetette az ékszerforgalmat, és csökkent az egyéb célú felhasználás is, de negyedéves szinten már élénkült a kereslet.
Eddig kevés bizonyíték volt arra, hogy az Andok ősi civilizációi kifinomult fémiparral rendelkeztek. Most egy geológusokból és régészekből álló csapat arra talált utalásokat, hogy ezek az őslakosok higanyos amalgámozással finomították az aranyat. Ez a fontos fémipari módszer napjainkban is használatban van.
Utoljára lehetett aranyra üzletet kötni pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) áruszekciójában, miután a BÉT egy héttel korábban a kontraktus megszüntetéséről döntött.