Elárverezték a pápa "Őszentsége Ferenc" feliratú iPadjét
Egy szegény gyerekeket oktató uruguayi iskola javára elárverezték kedden Ferenc pápa egykori iPadjét, amelyet az egyházfő tavaly elajándékozott egy uruguayi plébánosnak.
Egy szegény gyerekeket oktató uruguayi iskola javára elárverezték kedden Ferenc pápa egykori iPadjét, amelyet az egyházfő tavaly elajándékozott egy uruguayi plébánosnak.
MTI
Több mint egymillió dollárért kelt el hétfőn egy New York-i árverésen Alan Turing brit matematikus, második világháborús kódfejtő kézírásos jegyzetfüzete.
MTI
A kormány kapkodása következtében a Petőfi Irodalmi Múzeum került kínos helyzetbe: nem a törvénynek megfelelően vásárolt meg ugyanis két tételt a Radnóti-örökösök megbízásából árverésre kínált műtárgyak közül. Az állami elővásárlási jogról szóló törvény semmibevétele magánszemélyeket károsított meg, az így megszerzett műtárgyaktól akár el is búcsúzhat a nagyközönség.
Unyatyinszki György
Aukciós világrekordot dönthet Pablo Picasso egyik festménye: az Algériai nők (O változat) című alkotást május 11-én árverezi el a Christie's, amely 140 millió dollárra becsüli a kép értékét.
MTI
Színtelen és színes gyémántokat, köztük egy igen ritka sárga gyémántot, valamint több különlegességet árverez el Hongkongban a Sotheby's. Az április 6-i aukción 320 ékszerre lehet licitálni, a ház reményei szerint az összbevétel meghaladja majd a 99 millió dollárt, ami átszámítva több mint 28 milliárd forintnak felel meg.
MTI
A Honvédelmi Minisztérium körülbelül 850 millió forintért adott el árverés útján tizenkét honvédségi ingatlant – olvasható a szerdai Magyar Nemzetben.
MTI
MTI
Magyar Nemzet
Targoncát, raklapemelőt és állványokat is elárverez a Lidl.
hvg.hu
Tucatnyi világrekord született a Sotheby's második párizsi képregényárverésén, ahol a hét végén 3,8 millió euró (1,16 milliárd forint) összértékben találtak gazdára régi kiadványok címlapjai, neves rajzolók metszetei.
MTI
A HM több mint negyven, a vagyonkezelésébe tartozó ingatlan nyilvános árverését hirdette meg, érvényes – és így nyertes – ajánlat tizenkét árverési tételre érkezett. A legnagyobb, 353 millió 400 ezer forintos összeget egy második kerületi ingatlanegyüttesért fizették.
MTI
Hetvenötezer euróért, vagyis átszámítva 23 millió forintért kelt el Albert Einstein egyik olaszul írt levele egy olaszországi internetes árverésen.
MTI
Tizenhárom bezáró üzletének feleslegessé váló eszközeit egyesével árverezi el a Tesco – írta a Magyar Nemzet az online aukciót végző Intergavel Aukciószervező Kft. ügyvezető igazgatóját idézve.
MTI
Ha új áron nem tud a cége ipari berendezéseket vásárolni, jó megoldás lehet az online aukción való részvétel.
hvg.hu
A valaha Weiss Manfréd tulajdonában álló Andrássy út 114.-ben korábban a Köztársasági Őrezred működött. Többszöri sikertelen árverés után adott túl rajta az MNV Zrt. csaknem kétszer annyiért, mint az egy évvel ezelőtti hivatalos ár. Nagykövetségi épület lesz belőle.
MTI
MTI
hvg.hu
Csaknem 30 ezer dollárért (7,8 millió forintért) kelt el a hétvégén egy floridai árverésen Jacqueline Kennedy Onassis divattal foglalkozó személyes levelezése és néhány fényképe.
MTI
Elárverezik a Titanic egyik túlélőjének levelét. Az angol arisztokrata nő egy szinte üres mentőcsónakkal menekült meg, amiért később sokan kritizálták őt. Lady Duff-Gordon röviddel a hajótörés után írt a kétoldalas levelet, 4-6 ezer dollárért próbálnak elpasszolni.
MTI
Csillagászati árakon kínálták az interneten tartott árveréseken csütörtökön a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap legutóbbi számát, amely szerda óta hiánycikk az újságárusoknál.
MTI
Elárverezik Elvis Presley legelső felvételét. A dalt 1953-ban Memphisben énekelt fel a Sun Records stúdióban, 18 éves korában. 4 dollárt fizetett a felvételért, és az anyjának szánta, születésnapi ajándékként. A történet szerint Elvis hazafelé megállt egyik barátjánál meghallgatni a felvételt, amely végül ott is maradt.
MTI
Lejárt az internetes aukció, amit a miniszterelnök által a parlamentben elfogyasztott csoki papírjára hirdettek meg. A szerencsés licitáló nem fukarkodott.
hvg.hu
Úttörőtábor és istálló is gazdára talált a NAV árverésein – írja a Napi Gazdaság.
MTI
Januártól online licitoldalon kedvezményesen juthat hozzá a felszámolt cégek vagyontárgyaihoz.
hvg.hu