#atom

Fotó: Új internálótáborok és atomközpont Észak-Korea Google-térképén
 

Fotó: Új internálótáborok és atomközpont Észak-Korea Google-térképén

Egy 2011-es jelentésében az Amnesty International azt írta, hogy az észak-koreai internálótáborok mérete és száma növekedett tíz év alatt, s azokban mintegy 200 ezer embert tartanak fogva szörnyű körülmények között. A Google-nek most pontosabb, de még mindig elég elnagyolt térképet sikerült készíteni a sztálinista országról.

MTI MTI




Meglepő vallomással rukkolt elő az iráni elnök
 

Meglepő vallomással rukkolt elő az iráni elnök

Az Egyesült Államokkal való kétoldalú tárgyalások keretében rendezné az atomvitát Mahmúd Ahmadinezsád. Az iráni elnök kedden New Yorkban, diákok előtt beszélt meglepő javaslatáról, amelyet azután a politikus saját honlapja ismertetett.

MTI MTI

Irán: a NAÜ felelőssége, ha megtámadja őket Izrael
 

Irán: a NAÜ felelőssége, ha megtámadja őket Izrael

Irán a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséget (NAÜ) tenné felelőssé az iráni atomlétesítmények ellen irányuló esetleges izraeli támadásért - mondta a perzsa állam atomenergia-ügynökségének vezetője az iráni állami Press tv-nek adott interjújában.

MTI MTI

Nagyjából harmadával nőhetett Irán urándúsító képessége
 

Nagyjából harmadával nőhetett Irán urándúsító képessége

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség legújabb jelentése várhatóan azt jelzi majd, hogy Irán május óta körülbelül 30 százalékkal növelte urándúsító képességét. Az ENSZ-szerv még a héten közzéteszi szokásos negyedéves jelentését Irán sokat bírált nukleáris programjáról.

MTI MTI



Szorul a hurok Irán körül
 

Szorul a hurok Irán körül

Párizs, London és Berlin újabb szankciókat sürget Irán ellen az atomprogramja miatt, miközben az ENSZ főtitkár figyelmeztette Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnököt az uszítás veszélyeire.

MTI MTI



Irán lepaktált Észak-Koreával, de nem közölnek részleteket
 

Irán lepaktált Észak-Koreával, de nem közölnek részleteket

Elérte teljes kapacitását az Irán déli részén található busehri atomerőmű egyetlen reaktora - közölte szombaton egy magas rangú teheráni tisztviselő, egyidejűleg azzal, hogy az iszlám köztársaság technológiai együttműködési megállapodást írt alá a nukleáris programja miatt szintén nemzetközi szankcióknak kitett Észak-Koreával.

MTI MTI






Észak-Korea nem engedi be a NAÜ-ellenőröket
 

Észak-Korea nem engedi be a NAÜ-ellenőröket

Észak-Korea nem fogja beengedni a területére a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szakértőit, hogy tanulmányozzák atomprogramját - jelentette kedden a tokiói média diplomáciai forrásokra hivatkozva.

MTI MTI

Mégis létesül új atomreaktor Bulgáriában
 

Mégis létesül új atomreaktor Bulgáriában

Bulgáriában mégis létesül egy új atomreaktor, de nem Belenében, hanem a meglévő kozloduji atomerőművet bővítik egy újabb egységgel - közölte szerdán a kormány döntését az ország pénzügyminisztere.

MTI MTI