Izrael nem vesz részt a Közel-Kelet atomfegyvermentességéről rendezendő konferencián

Izrael bejelentette a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) egyik tanácskozásán, hogy nem vesz részt a Közel-Kelet atomfegyvermentességéről Helsinkiben rendezendő konferencián - közölte csütörtökön az izraeli külügyminisztérium szóvivője.

  • MTI MTI
Izrael nem vesz részt a Közel-Kelet atomfegyvermentességéről rendezendő konferencián

A nemzetközi szervezet bécsi székhelyén a bejelentést Saul Horev, az izraeli atomenergia-ügyi bizottság igazgatója tette meg - tette hozzá a szóvivő.

A Háárec című napilap értesülése szerint Horev avval indokolta az ország távolmaradását a 2012 végén vagy 2013 elején megtartandó és az Egyesült Államok által is támogatott konferenciától, hogy a közel-keleti "robbanásveszélyes" helyzet nem egyeztethető össze Izrael részvételével, valamint hogy előbb a térség minden országa között meg kell teremteni a békeszerződések és a kölcsönös bizalom rendszerét. Egy ilyen konferenciát meg kell előznie valamilyen "regionális kezdeményezésnek, nem pedig külső kényszer hatására kell megrendezni" - tette hozzá Horev a NAÜ-ben a Háárec értesülése szerint.

A helsinki konferencia megrendezésének gondolata az iráni atomügy előidézte feszültség miatt született meg. A nyugati hatalmak és a Izrael avval vádolja Iránt, hogy polgári atomprogramja örve alatt nukleáris fegyver birtokába akar jutni. Irán tagadja ezt. Izraelről úgy gondolják széles körben a világon, hogy atomhatalom, a Közel-Keleten egyedüli országként. Tagja a NAÜ-nek, de nem írta alá az atomsorompó-szerződést.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.