Új fejezetet nyit a BMW: négy kerék, négy motor
Ha kerekenként egy-egy motor, akkor értelemszerűen csakis elektromos hajtásról lehet szó.
Ha kerekenként egy-egy motor, akkor értelemszerűen csakis elektromos hajtásról lehet szó.
A Bentley Bentayga S nem kér elnézést, minden sebességtartományban hatalmasat lép.
Feltűnően sokat lopnak el Amerika-szerte bizonyos típusokból. A jelenség mögött a közösségi médiában terjedő kihívásvideók állhatnak.
Szóváltásba keveredett egy férfi a parkolóőrökkel a VII. kerületben, miután nem volt parkolójegye. Annyira dühbe gurult, hogy elment a közeli műhelyébe a vágókorongos sarokcsiszolójáért, majd nekiesett a jegyautomatának.
Megduplázódott a számuk másfél év alatt.
A királynő sofőr karrierjét egy mentőautón kezdte, még a második világháborúban.
Szinte az összes brit klasszikus autómárka szorosan kötődött az uralkodóhoz, aki értett is a gépekhez. Ráadásul II. Erzsébet királynő volt az egyetlen sofőr Angliában, akinek a törvény szerint nem is kellett vezetői vizsgát tennie, hogy a volán mögé ülhessen.
Megérkezett az amerikai gyártó széles rétegek számára szánt új kompakt elektromos szabadidő-autója.
Arról nem is beszélve, hogy a normál autók is annyira drágák lettek, hogy sokan átkacsingatnak a prémium modellek felé, amiből legalább van kínálat.
Immár hazánkban is rendelhető a Porsche 911 valaha készült legsportosabb változata.
Vázoljuk hogyan festene a közelmúltban leleplezett Bentley Mulliner Batur nyitható tetejű és praktikus verziója.
Az Audi RS modellek a márka leginkább rajongással fogadott típusai, még sincs minden verziójában a négykarikás kínálatnak.
A dzsipek tulajdonképpeni névadója a Jeep, amely sokáig a robosztus terepjáróiról volt híres, történetének újabb fordulópontjához érkezik, hamarosan itt az első villanyautójuk.
Két éve az aktuális pénzromlás mértéke automatikusan beépül a következő évi matricák árába.
A 8 hengeres élvezetekre vágyóknak a jövőben már csak az M5 lesz az egyetlen opciójuk.
Egy környezetvédelmi aktivista csoport szerint a „klímakatasztrófa” egyik okozói a feleslegesen nagy szabadidő-autók, amely miatt kilenc országban engedtek le autógumikat, köztük az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Kanadában.
A fedélzeti kamerás felvétel tanúsága szerint erőhiányban egyáltalán nem szenved a turbó nélküli magas fordulatszámú motorral szerelt aktuális GT3.
Alacsony tömeg és erős motor – röviden így szól a KTM újdonságának receptje.
Megérkezett a brit márka Flying Spur modelljének legsportosabb új kivitele, a Speed.