Egy ember meghalt az M5-ös autópályán, amikor egy kisbusz a szalagkorlátra borult
Kisbusz ütközött a szalagkorlátnak.
Kisbusz ütközött a szalagkorlátnak.
Ennek a bajor sportszedánnak kevés igazi ellenfele lehet az Autobahnon.
Egy nő megrendezte saját elrablását az Egyesült Államokban, akár egy év börtönbüntetésre és 6000 dolláros bírságra is számíthat, ha bűnösnek találják.
Főleg az M1-M0-M5-M43 útvonalon közlekedhetnek a szokásosnál többen.
Mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani a legsúlyosabb sérülteket.
A Model S csúcsverziója a jelek szerint az Autobahnon sem igazán jön zavarba.
A baleset a 175-ös kilométernél történt.
Az MKIF Zrt. azt kéri a közlekedőktől: ha úgy érzik fáradnak, a legközelebbi pihenőben álljanak meg.
Három videóból álló füzérrel illusztrálják, mennyire kockázatos tud lenni a közlekedés az autópályákon.
Torlódott a forgalom az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalának több szakaszán is.
A budapesti férfit Miskolc környékén állították meg, miután többek között a leállósávban előzgetett.
És még ha majd el is készül a horvát szakasz, akkor is éveket kell majd arra várni, hogy az autópálya céljáig is el lehessen jutni.
Az elmúlt néhány hét sem telt eseménymentesen az autópályákon a terelések közelében.
Szinte egyöntetű az igény a rövid időre szóló jogosultságra, egy felmérés szerint sokan nem tartják igazságosnak a mostani rendszert.
Baleset történt, egy ember a helyszínen meghalt.
Vannak fix tarifás országok, van, ahol személygépkocsival ingyenesen hajthatunk az autópályán, és van, ahol kalkulátorokkal számolhatjuk ki a díjat.
Nem kötött a Belügyminisztérium biztosítást a tűzoltókra és rendőrökre, mert nem volt rá pénz; megvette az MCC a Librit; Soros György a fiára hagyta a pénzügyi birodalmának vezetését. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
A törvénycsomagot benyujtó miniszter egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a gyorshajtás emberéletekbe kerül, ezért „meg kell állítani”. Hangsúlyozta: itt most az az „extrém gyorshajtásról” mint tudatos döntésről van szó.
Az ütköző autóban a sofőr és az utas nem használta a biztonsági övet.
Többen meg is sérültek.