Béranyától született gyereke Vajna Tímeának, aki közben teherbe is esett
A híresség többször megosztotta a nyilvánossággal a gyerekvállalási nehézségeit. Most arról számolt be, hogy az első gyereke után jön a második is.
A híresség többször megosztotta a nyilvánossággal a gyerekvállalási nehézségeit. Most arról számolt be, hogy az első gyereke után jön a második is.
Az olaszországi béranyaságot már eddig is büntették.
A dokumentumot Ferenc pápa is jóváhagyta.
A katolikus egyházfő diplomatáknak mondott hosszú újévi beszédet. Kifejtette egyebek mellett, hogy a háborúban a civil áldozatok nem "járulékos károk", hanem férfiak és nők, nevekkel és vezetéknevekkel, akik életüket vesztették, és hogy "összességében világszerte több mint 360 millió keresztény tapasztalja azt, hogy üldöztetésnek és megkülönböztetésnek van kitéve a hite miatt".
A Dunaszerdahelyet a kilencvenes években a rémuralma alatt tartó magyar maffia, a Pápay-klán működéséről írt, A rendes lányok csendben sírnak című regényével robbant be Durica Katarina író, aki azóta írt regényt a nyugatra hurcolt és rabszolgaként tartott prostituáltakról, és a Magyarországot is elérő, illegális béranyabizniszről is. Interjú.
Nem ítélkezik, különböző történekkel többféle igazságot tár fel a valós dokumentumokból, élethelyzetekből kiindulva készült Béranyák, a Vígszínház Házi Színpadán bemutatott új darab.
A meleg párok örökbe is fogadhatnak Kubában.
Elismerte egy 28 éves japán férfi apasági jogait az illetékes thaiföldi bíróság, amely az apának átadta a béranyáktól született 13 gyerekének egyedüli felügyeleti jogát. A férfit korábban emberkereskedelemmel vádolták, de kiderült, hogy erről szó sincs: a férfi csak nagy családot szeretne.
Mindenki tiltakozik ellene, így akár valósággá is válhat a gyermektelenségi adó. Részleges abortuszkorlátozás és a munkahelyeken népesedési megbízott foglalkoztatása is felvetődött.
Nem csak a szingliadó, a gyermektelenekre kivetett szolidaritási sarc az egyetlen bornírt ötlet, ami a KDNP holdudvarában mostanság felmerült – írja az e heti HVG.
Megszavazta a thaiföldi törvényhozás a fizetett béranyaságot büntető törvényt – közölte a parlament egyik tagja pénteken.
Gábor Zsazsa férje azt akarja, hogy 94 éves felesége újra anya legyen, mesterséges megtermékenyítéssel, és egy béranyával - számolt be a hírről a CNN.