Népesedési megbízott felvételét ajánlja a szingliadós szakértői anyag

Perrel fenyegette meg a KDNP ifjúsági szervezete, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) azokat, akik azt híresztelik, hogy tervezgették, támogatnák vagy akár csak vitatkozni is akartak volna egy olyan adófajtáról, amelyet azoknak a harmincon túliaknak kellene megfizetniük, akik nem vállalják legalább egy gyermek felnevelését. „A népességfogyás elleni lehetséges lépésekről” szervezendő vitáról korábban a hvg.hu adott hírt egy, a Facebookról utóbb törölt oldalon megjelent bejegyzés alapján.

A kormányzat nőpolitikája elleni tüntetésen

Túry Gergely

Bár az anyapárt KDNP vezetői sietve elhatárolódtak minden olyan felvetéstől, ami bárkit is diszkriminálna azért, mert egyedülállóként, illetve gyerektelenül akarja vagy – rajta kívül álló okok miatt – tudja leélni az életét, az ellenzéki pártok többsége úgy véli: nem zörög a haraszt. Az LMP-elnök Schiffer András szerint „nincs az a baromság”, ami ne találhatna táptalajra egyes kormánypárti körökben. A szingliadó szerinte csak logikus folytatása a drogteszt vagy az internetadó ötletének. Kétségtelen, hogy pár év alatt a vasárnapi boltzár – kezdetben képtelennek tűnő – követelése is „beérett”. A baloldal Semjén Zsoltot és pártját arra szólította fel, hogy ne kotorásszon a „paplanok alatt”. A Jobbik pedig viccesre próbálta venni a dolgot, azt firtatva, hogy a katolikus egyház papjaira is kivetnék-e a gyermektelenségi sarcot.

A szingliadó felmelegítése mögött, úgy tudni, az oktatási szakértőként tevékenykedő, a népesedésfogyás okait afféle lelkes amatőrként kutató Benda József áll. Ő maga ugyanakkor nyilvánosan elhatárolódott az írásai „szellemével és betűjével” teljesen ellentétes felvetéstől és az IKSZ-es rendezvénytől. Tény, hogy a Benda által nemrég publikált, a KDNP pártalapítványa által kiadott és a pesti Piarista Gimnáziumban bemutatott kötetben nem szerepel az inkriminált kifejezés. Nem így a HVG birtokába került, A szakadék szélén című könyvben megjelenteket aprópénzre váltó Cselekvési tervben, ahol már egy kisebb bekezdés foglalkozik vele. Az egyelőre csak belső használatban közkézen forgó irományban Benda maga is használja a „szingliadó” elnevezést a gyermektelenségi adó szinonimájaként. Igaz, első körben még csak hatástanulmány készítését javasolja, amely megvizsgálná a gyermeket nem vállalókat érintő adónem bevezetésének „legkevesebb ellenállást kifejtő formáját”.

A népességfogyást megállítani hivatott korábbi állami intézkedések (gyes, gyed, családi adó) Benda szerint azért nem értek célt, mert a gyermekek megszületését eddig „pusztán gazdasági kérdésnek tekintették”. Így csak ahhoz voltak elegendőek, hogy átmenetileg stabilizálják a születésszámot. Saját számításai szerint csak 1990 és 2010 között több mint 600 ezer gyerek nem született meg, aki megfelelő családbarát klíma mellett a világra jöhetett volna.

A KDNP által felkarolt könyv tanúsága szerint a probléma a nők 1950-es évekbeli tömeges munkába állásával van összefüggésben. Az azóta felnőtt korosztályokba tartozók életéből ugyanis hiányzott a kora gyerekkori harmonikus anya-gyerek kapcsolat. Benda szerint az ebből fakadó – a gyermekvállalási kedvet negatívan befolyásoló – sérültségre pedig még az iskolarendszer is rátett egy lapáttal. A gyerekeket folyamatos versenyre kényszerítő, őket megalázó, megszégyenítő oktatás miatt épp azok a képességek (empátia, tolerancia, együttműködés, segítségnyújtás) nem fejlődtek ki, amelyek a normális párválasztáshoz, családalapításhoz, gyerekneveléshez szükségesek lennének. A helyzet mára azért vett drámai fordulatot, mert a következő 2-3 év az utolsó esély a lejtmenet, a tendencia megfordítására – érvel Benda, aki úgy számol, hogy mivel az utolsó nagy létszámú korosztály (a 38–40 éveseké) lassan eléri a szülőképes kor felső határát, ha ők kifutnak az időből, az utánuk következők, ha akarnák, se tudnák pótolni a lemaradást.

Hasonló diagnózisra egyébként még akár szélesebb szakmai körökben is lehet példákat találni. Mint ahogy az sem számít eretnek gondolatnak, hogy most elsősorban a „kifutó”, a harmincas évei végén járó generációt kellene bátorítani a gyerekvállalásra. Ha ugyanis a jelenlegi tendencia folytatódik, akkor a mai huszonéves nők közel 40 százaléka gyermektelenül éli le az életét.

A Cselekvési tervben azonban számos olyan ötlet is megfogalmazódott (lásd Az abortuszkorlátozástól a béranyaságig című keretes írásunkat), amelynek már a felvetése is komoly megütközést kelt egy olyan társadalmi közegben, ahol az egyedülálló létforma nem feltétlenül tudatos döntés következménye. Huszonéves lányok, harmincas éveikben járó nők általános tapasztalata, hogy a házasság vagy a gyerekvállalás nem rajtuk múlik, hanem az elköteleződéstől tartó férfiakon. Akiket viszont gyakran az anyagi biztonság megteremtése miatti aggodalom is visszatart.

Hogy a szingliadó több, mint kósza ötlet, jelzi, hogy a Cselekvési terv konkrét, a gyakorlatban alkalmazható megoldásokat is számba vesz. Az egyik, hogy a gyermeket nem nevelők a 30. életévük betöltését követően úgy járulnak hozzá legalább egy gyermek felneveléséhez, hogy egy sokgyermekes család anyagi támogatását vállalják. A másik lehetőség az adólevonás, amit – „ha mégis rászánja magát” – az adózásra kötelezett később visszaigényelhet. De hasonlóan bizarr – és konkrét – javaslat az is, hogy a 35–45 éves korosztály gyermektelen tagjai esetében korlátoznák az abortuszt. Lehetővé téve ugyanakkor, hogy az így megszülető „kényszergyermeket” azonnal örökbe adják. A dokumentum végül az ilyen kérdéseket is érintő nemzeti konzultációt szorgalmaz, benne egy felhívástervezettel, amelynek végén a „javasolt aláíró: Orbán Viktor miniszterelnök” megjegyzés szerepel.

A megfogalmazott javaslatok zömét a maguk pőreségében talán még akkor sem merné a zászlajára tűzni egyetlen párt sem, ha történetesen egyetértene velük. A KDNP-ben fáj is a politikusok feje, hogy úgymond szerencsétlen és „szenzációhajhász” módon került elő a téma. A népesség növekedési pályára állítása – ahogy az Benda írásában is olvasható – „csak átgondolt, több lépcsőben megvalósított, több társadalmi szektorra és intézményrendszerre kiterjedő stratégia alapján történhet, amelynek a fő iránya a magyar társadalom bizalmi tőkéjének emelése, a személyes, családi, közösségi és intézményi kapcsolatrendszer és működési folyamatok minőségelvű újraépítése”. Nehéz – talán lehetetlen – feladat azonban mindez egy olyan kormány számára, amely intézkedések sorával tette világossá, hogy legfőbb eszköze nem a bizalomépítés – ami kedvezhetne például a gyerekvállalásnak –, hanem a büntetés. Aligha véletlen, hogy becslések szerint ma már minden tizedik szülőképes korú magyar állampolgárságú nő külföldön él.