Több mint ezerszer zaklatta telefonon volt élettársát
A férfi megöléssel fenyegette a nőt, és azt mondta, hogy "kirugdossa belőle a gyereket".
A férfi megöléssel fenyegette a nőt, és azt mondta, hogy "kirugdossa belőle a gyereket".
A változtatást az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezte az utasok védelme érdekében.
Előzetes letartóztatásba került az a férfi, aki a gyanú szerint szeptemberben a főváros X. kerületében megölt egy nőt.
Aki börtönből szabadul, újjászületik – mondják. De egyáltalán nem könnyű ez az újjászületés. A benti szigorú rend után mindennap olyan döntéseket kell hozniuk a frissen szabadultaknak, amelyek nem térítik vissza őket a rossz útra. Két börtönviselt férfi, önkéntesek segítségével egy úgynevezett félutas házat hozott létre, amelyre támaszkodva talán sikerül visszailleszkedniük a társadalomba.
A hétvégi dabasi gyilkosság gyanúsítottja 2005-ig ült felesége megöléséért – értesült a Blikk. Múlt szombaton a gyanú szerint barátnőjét késelte halálra.
A KDNP szerint a polgárőrségről szóló törvény előtti egyenlőség tétele mindenkire vonatkozik, különbség és megkülönböztetés nélkül. Az állami erőszak-monopóliumot senki sem sajátíthatja ki magának.