#Baán László


Összeolvadhat nyár végére a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria

Elhárult az utolsó akadály a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria összevonásának útjából azzal, hogy a kormány 110 millió forint átcsoportosítását rendelte el a Nemzeti Galéria likviditási helyzetének rendezésére - közölte Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója hétfőn. A Magyar Közlönyben pénteken jelent meg az a határozat, amely szerint a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból 110 millió forintot kap a Magyar Nemzeti Galéria.




Fővárost csinálna a Városligetből a kormány

Magyarország "kultúriparának" fővárosa a Városliget lesz - mondta L. Simon László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, miután Baán László kormánybiztossal felkereste Magyarország leglátogatottabb kulturális-turisztikai intézményét, az idén egymillió vendéget fogadó Fővárosi Állat- és Növénykertet.


"Az önállósítás karanténba zárta nemzeti művészetünket" – Baán László a múzeumi negyedről

A legyen minden egy helyen nem rossz koncepció – akkor sem, ha nem bevásárló központról, hanem eddig önálló koncepcióval működő múzeumok együtt értelmezhető kínálatáról van szó. A tervek szerint 6 év múlva elkészülő, ambiciózus kulturális befektetés nyomán megvalósuló múzeumi negyed a legjelentősebb magyar közgyűjteményeknek ad otthont. Hogy miből és mennyiből, már többé-kevésbé tudjuk. Most a miért? kérdésre is választ keresünk. Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a közgyűjtemény épületegyettese koncepciójának kialakításával megbízott kormánybiztos a "családegyesítésről" beszél a hvg.hu-nak.



Orbánék itt nem spórolnak: 150 millió eurót pumpálhatnak a múzeumi negyedbe

Legalább 30 milliárd forintba kerülne az új múzeumi negyed felépítése. Baán László kormánybiztos, a Szépművészeti Múzeum igazgatója a Magyar Narancsnak azt mondta: ez egy ésszerű beruházás. A kormánybiztos szerint az elkövetkező hónapokban a kulturális tárca a Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria után több más országos intézményt is összevonhat.


Kormánybiztos lett Baán László

Az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes koncepciójáért felelős kormánybiztossá nevezte ki Baán Lászlót, a Szépművészeti Múzeum főigazgatóját október 1-től a miniszterelnök. Az erről szóló határozat a csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg.


Valami készül a Hősök tere alatt

A már-már kultikusnak tekinthető Hősök tere alatt a Szépművészeti Múzeum hatalmas fogadócsarnokot akar építeni, EU-s pénzekből. A terv heves tiltakozást váltott ki, vannak, akik esztétikai érveket dobnak be, mások a tér beszakadásától tartanak, megint mások szerint a még mindig háborús sebeket viselő műemléképületet kellene először rendbe hozni. Megszólaltatjuk a kritikusokat és az intézmény igazgatóját.