BL-döntő: Tizenegyszer annyiba kerülnek most a kijevi szállások, mint amúgy
Ezt már az UEFA is drágállja, ezer euróba kerül most egy szoba, ami amúgy csak 90 szokott lenni.
Ezt már az UEFA is drágállja, ezer euróba kerül most egy szoba, ami amúgy csak 90 szokott lenni.
MTI
Az Egyesült Államokban már nagy port kavart arcfelismerő rendszert vetik be a walesi fővárosban a labdarúgó Bajnokok Ligája idei döntőjének idején.
hvg.hu
Utoljára 1982-ben ült fel Európa trónjára magyar klub férfi kézilabdában, amikor a Budapesti Honvéd nyerte a BEK-et. A most már Bajnokok Ligája néven futó sorozatban ez a Veszprémnek sikerülhet. A magyar csapat 2015 után próbálkozik újra a Bajnokok Ligája döntőjében, tavaly a Barcelona ellen nem sikerült a bravúr. Most azonban a lengyel Kielce ellen írhatnak történelmet Nagy Lászlóék. Az elődöntőben gigantikus küzdelemben, végül hosszabbítás után nyertek a német Kiel ellen. Maradt-e erő az újabb győzelemre? Kövesse percről percre tudósításunkat a kölni Lanxess Arénából!
Bicsérdi Ádám
A franciák már azon kiakadtak, hogy Manuel Valls kormányfő a fiaival a kormány különgépével ment a BL-döntőre. "Sajnálom, ami történt" - mondta Valls, és megígérte, a fiai útiköltségét meg is téríti az államnak.
MTI
MTI
hvg.hu
A BL-döntő összes nézőjét szemügyre vehetjük egy 360 fokos óriásfényképen, amelyet a szponzor Unicredit rakott ki az oldalára.
hvg.hu
Két év múlva Milánóban, a Giuseppe Meazza (más néven San Siro) Stadionban rendezik meg a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjét.
MTI
A Borussia Dortmund és a Bayern München szoros csatát vív majd egymással a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjében - legalábbis így véli Jürgen Klopp, a dortmundiak vezetőedzője.
MTI
A német sajtó örömmel nyugtázta csütörtökön, hogy a Bayern München továbblépésével - a Borussia Dortmund keddi sikerét követően - két német csapat szerepelhet a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében, amire korábban egyszer sem volt példa.
MTI
Egy meg nem nevezett forrás szerint a holland csapat tagjai boldogok voltak, hogy Arjen Robben elhibázta a büntetőt a Bajnokok Ligája fináléjában.
hvg.hu
Orrcsonttörés lett a "következménye" a Bajnokok Ligája (BL) szombati, müncheni döntőjének a Fejér megyei Sárszentmihály egyik kocsmájában: egy 32 éves vendég bántalmazott egy 20 éves helyi fiatalembert, aki a Chelsea-nek drukkolt, s a Tippmixen is nyert - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.
MTI
A Bayern München lehet a harmadik nagy európai klub, amely hazai pályán szerzi meg a legrangosabb klubtrófeát. A Bajnokok Ligája lebonyolításában ez még senkinek nem sikerült, a BEK-ben a Real Madridnak és az Internek összejött.
hvg.hu
Arjen Robben, a Chelsea volt játékosa, a Bayern München jelenlegi ásza mindenképpen játszani akar a müncheni fináléban, noha megfázással küszködik.
hvg.hu
A Bayern Münchenben és a Chelsea-ben is megfordult német középpályás, Michael Ballack lát esélyt, hogy idegenben is megnyeri a döntőt a londoni klub, szerinte ehhez nem kell változtatni a Barca ellen bevált játékon.
hvg.hu
Van mit törlesztenie a Bayern Münchennek a Bajnokok Ligája döntőjében angol vetélytársa ellen. A bajorok már nyertek BEK-döntőt angol klub ellen, de ez más német csapatnak még soha nem sikerült.
hvg.hu
Az eddig lejátszott labdarúgó BEK-, majd Bajnokok Ligája-finálékban a spanyol csapatok szerepeltek a legeredményesebben 13 diadallal. Mögöttük az olaszok állnak, akiket Anglia most utolérhet.
MTI
Nincs könnyű helyzetben a Chelsea menedzsere, Roberto Di Matteo, mert eltiltott és sérült kulcsemberei nélkül kell kiállítania csapatát a szombati Bajnokok Ligája-fináléban. Most újabb játékos sérült meg.
hvg.hu
Bár a Bayern München a bajnokságban "csak" második lett és elvesztette a Német Kupa döntőjét, a bajor klub szombaton a Bajnokok Ligája megnyerésével kárpótolhatja magát és szurkolóit. Oliver Kahn szerint azonban az sem lenne tragédia, ha nem sikerülne legyőzni a Chelseat.
MTI
A következő három évben biztosan nem változik az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szabályzata a sárga lapokért járó eltiltásokkal kapcsolatban, így a Bayern és a Chelsea érintett játékosai sem léphetnek pályára az idei BL-döntőben.
hvg.hu
José Mourinho azt szeretné, ha korábbi klubja, a Chelsea legyőzné a Bayern Münchent a Bajnokok Ligája döntőjében.
hvg.hu
Szombat este az FC Barcelona 3-1-re legyőzte a Manchester United csapatát a Bajnokok Ligája döntőjében. Tudta, hogy Spanyolország megelőzte Olaszországot? És hogy mostanában az angol csapatok a BL-döntők leggyakoribb vesztesei? Érdekes statisztikák.
hvg.hu