Rosszul használt vízmelegítő miatt halt meg egy nő
Szén-monoxid-mérgezést kapott.
Rajtuk kívül egy embert súlyos, két másikat pedig könnyebb sérülésekkel szállították kórházba.
MTI
MTI
hvg.hu
A balesetben – csodával határos módon – senki nem sérült meg.
hvg.hu
Az egymotoros repülőgép meghibásodása vezethetett a tragédiához, legalábbis a szemtanúk elmondása alapján ezt valószínűsítik.
hvg.hu
A vétlen autóban utazó házaspár vesztette életét, a gyerekük súlyosan megsérült. A magyar rendszámú autó egyik utasa is meghalt.
hvg.hu
A februári műsorból kiderül, hogy továbbra is beugrók helyettesítik Szász Júliát és Horváth Lajos Ottót.
hvg.hu
Kilenc kilométeres a torlódás a sztráda 49-es kilométerénél.
MTI
Vízügyi szakemberek attól tartanak, a szennyezés halak és más élőlények tömeges pusztulásához vezethet.
MTI
A férfit hánykolódása során állítólag egy cápa is megkörnyékezte.
hvg.hu
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint négyes karambol történt.
MTI
A vonat utasait a tűzoltók kísérték mentesítő autóbuszhoz.
hvg.hu
A kamion egy autóval ütközött össze, amely be is szorult alá.
MTI
Kobajasi Hirojuki, aki korábban maga is pilóta volt, elmondta, hogy a repülőbaleseteknek nagyon ritkán van egyetlen kiváltó oka, általában két-három együttesen jelentkező probléma okozza a bajt.
hvg.hu
A Magyar Közút szerint a kár több milliós, hasonló úttartozékok rongálása pedig évente több százmillió forintos tétel.
hvg.hu
6 centis vágást ejtett az ujján, a közönség nem vett észre semmit.
hvg.hu
A nő korábban egy másik autó sofőrje volt, amivel árokba csapódott és az ütközés ereje repítette ki az útra, ahol egy másik jármű elgázolta.
hvg.hu