Két villamosbaleset történt Budapesten pár órán belül, az egyik kétvillamosos volt
Mindkét balesetben egy ember sérült meg, az egyik villamos és az autó vezetője.
Mindkét balesetben egy ember sérült meg, az egyik villamos és az autó vezetője.
MTI
Nem voltak életjelei annak a nőnek, akit bejelentésre mentettek ki a Dunából Budapesten. Újraélesztés után stabil keringéssel, lélegeztetve vitték kórházba.
MTI
Munkajogi szakértő szerint a halálos balesetnek több felelőse is lehet.
HVG
A hatóság a lakosság segítségét kéri.
HVG
A halálos baleset egy építőipari cég telephelyén történt.
HVG
Mint egy akciófilmben.
HVG
A 34 éves tatai férfit vasárnap óta keresték.
HVG
Az ügyészség összesen négyszáz évi börtönbüntetést kért a vádlottakra.
HVG
A vétlen autós agyrázkódást kapott.
HVG
Egy papírgranulátumot szállító kamion gyulladt ki.
MTI
A hatóságok nem zárják ki, hogy az áldozatok száma emelkedjen.
MTI
Bár mindenki kijutott, semmijük nem maradt, ahogyan a házban lakó másik családot is komoly veszteség érte.
HVG
A 19 éves román fiatal zavartan viselkedett, és akkor sem volt együttműködő, amikor a sínek mellett rátaláltak a rendőrök.
HVG
A baleset miatt ugyanis a forgalmat a Hegyeshalom felé vezető oldal belső sávjára terelik át.
A tűzvédelmi szakértő több olyan részletet is talált, ami hozzájárulhatott a tragédiához.
HVG
Az eddigi adatok alapján a hajtómű darabjai üthették be egy Boeing 737-8-as ablakát. A mellette ülő utas már a válláig kilógott a gépből, amikor visszahúzták.
HVG
A tűzoltóság lezárt egy autós pihenőt a tűz miatt.
HVG
Egyetlen rövid üzenet elolvasása alatt akár 500 métert is megtehet az autó, ami olyan, mintha a sofőr fél kilométert letakart szemmel vezetne.
HVG