Elsüllyedt egy vontatóhajó Romániában, a legénység minden tagja odaveszett
A hajó kapitánya Sorin Tufan egykori labdarúgó volt.
A hajó kapitánya Sorin Tufan egykori labdarúgó volt.
HVG
A fiatal súlyos fejsérüléseket szenvedett.
HVG
Egy épület tetejéről zuhant le. Idegenkezűség gyanúja nem merült fel.
HVG
Háromautós sort kezdett előzni, a kanyarban azonban szemből érkező autó tűnt fel.
HVG
A katasztrófavédelem szerint fűtőeszköz miatt keletkezhetett tűz az ikerházban.
HVG
Az állványon öten dolgoztak, amikor összedőlt.
HVG
A Szomszédok Janka nénije tavaly ősszel elesett és eltörte a vállát, azóta állandó fájdalmakkal küzd.
HVG
Tehetetlen volt a másik autó vezetője.
HVG
Az autó áttörte a falat, a sofőr súlyosan megsérült.
HVG
A mentésben nagyjából 15 hajó vett részt, most ezek közül több kapitányának beszámolóját hallgatta meg a bíróság.
HVG
Az egyik autó eleje a levegőbe emelkedett.
HVG
A vállalat szerint a kínai munkás sérülései nyolc napon túl gyógyulnak.
HVG
Johannes Hosflot Klaebo összeakadt egy versenytársával.
HVG
Földmunkák közben sérült meg egy gázvezeték, a tűzoltók 500 méter sugarú körben lezárták a területet.
HVG
A Tisza Párt helyi jelöltje korábban arról számolt be, hogy hivatalosan még át sem adott részlegeken történt mérgezéses baleset a debreceni üzemben, a gyár pedig igyekszik eltussolni a szabálytalanságokat.
HVG
A szerencsétlenül járt férfi törést és zúzódásokat szenvedett.
HVG
Két kocsival is ütközött, majd egy kerítésnek csapódott.
HVG
Nekiment egy házfalnak, de a segélyhívásra inkább azt montda, nem történt semmi.
HVG
Véglegesen eltilthatják a vétkes autóst a vezetéstől.
HVG
A Bethesda Gyermekkórházba csak hétfőn három sérült érkezett.
HVG