Kizuhant a negyedikről egy másfél éves kisfiú Kecskeméten
A gyerek túlélte a zuhanást, de eltört a lába.
A gyerek túlélte a zuhanást, de eltört a lába.
HVG
A férfit szerelés közben érte a baleset.
hvg.hu
Frontálisan ütközött a kisteherautó egy másik járművel.
hvg.hu
Az épületet tizennyolc gyermek és egy nevelő hagyta el.
hvg.hu
A sofőrt kihűlt állapotban vitték kórházba.
HVG
Négy embert még mindig keresnek.
HVG
A rendőrség kiskorú veszélyztetése miatt indított eljárást.
HVG
Az egyik térfigyelő kamera rögzítette, amint az Air Canada repülőgépe belerohan a tűzoltóautóba.
Közzétették a légiirányítás és a baleset résztvevői közötti rádióbeszélgetést, amely alapján a tűzoltóautó először megkapja az engedélyt arra, hogy áthajtson a kifutón, később pedig hiába szólítják fel a megállásra.
HVG
HVG
MTI
Egyelőre nem tudni mikor indulhat újra a forgalom, sajtóhírek szerint négy, köztük kettő súlyos sérült van.
HVG
HVG
MTI
A legutóbbi balesettel az európai hegyekben az idei téli szezonban október eleje óta legalább 127-re emelkedett a lavinák által okozott halálesetek száma.
MTI
Elgázolt egy embert a pécsi vonalon közlekedő vonat Pincehelynél.
MTI
A belügyminiszter mély megrendeléssel értesült a fiatal járőr tragikus haláláról.
HVG
A 22 éves őrmestert két hónappal ezelőtt véglegesíteték járőrként.
HVG
A balesetben a felvonókabin utasa meghalt.
Arra hivatkozva, hogy a nyomozás még folyamatban van, a főügyészség nem közölt újabb információkat.
HVG
A járőrök egy szarvas tetemét húzták le az útról, amikor elgázolták őket.
HVG
A hajó kapitánya Sorin Tufan egykori labdarúgó volt.
HVG
A fiatal súlyos fejsérüléseket szenvedett.
HVG