Megtalálták a csónakbalesetet szenvedett egyetemista holttestét
A rendőrség azonosította az áldozatot.
A rendőrség azonosította az áldozatot.
HVG
Egy kerti parti után részegen, bérelt elektromos rollerrel ment volna haza az a szegedi fiatal, akit nyáron megállítottak a rendőrök. Fél évre a vezetéstől is eltiltották, emellett 120 ezer forintos bírságot is kapott.
HVG
A katasztrófa okát még vizsgálják.
MTI
A holttest azonosítása jelenleg is tart.
HVG
A férfi ügyében most hoztak ítéletet.
HVG
Egy rosszul végrehajtott előzés okozta a tragikus balesetet.
MTI
A szállodahajó manőverezés közben ütközhetett az állóhajónak.
HVG
Nem igazán figyelt a táblára.
HVG
A helikopter pont egy forgalmas autópálya közepén csapódott be.
HVG
Szerencséjére egyik harapás sem gyulladt be, így műtétre egyelőre nem volt szükség.
HVG
Az Amazon két drónja is egy darunak ütközött, majd lezuhant a napokban. Az egyik szerkezet ki is gyulladt, egy embert füstmérgezés miatt kellett ellátni.
HVG
A rendőrség nyomoz az ügyben, és a Debreceni Egyetemen is vizsgálat folyik.
HVG
Nagyon nem mindegy, hogy valaki ittasan egy biciklivel esik el, vagy egy e-rollerrel.
HVG
Szerencsére senki nem állt az útjában.
HVG
Az oroszlán gazdáját pénzbírság és akár fél évig terjedő börtönbüntetés fenyegeti.
HVG
HVG
MTI
Apokaliptikus képsorokat rögzítettek a szemtanúk Kínában, miután balul sült el egy tűzijáték- és drónshow.
HVG
A férfinak az orvosok szerint nagyjából 30, bőrhelyreállító műtétre lenne szüksége, de ezt az állam már nem állja, az 50 millió forintot az áldozatnak kellene kifizetnie.
HVG