„Sikított mindenki” – megszólalt a szolnoki buszbaleset egyik érintettje
Az ütközés utáni pillanatokban többen pánikba estek, mert nem nyílt ki a busz ajtaja.
Az ütközés utáni pillanatokban többen pánikba estek, mert nem nyílt ki a busz ajtaja.
HVG
A baleset érintettjeinek fájdalomdíjat fizet a MÁV-csoport.
HVG
A villamos valószínűleg azért indult el, mert a vezetője hozzáért a hajtókarhoz, amikor leszállt róla.
MTI
Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen.
HVG
Egy idős nő súlyosabb sérülést szenvedett. Egyelőre nem tudni, mi okozta a balesetet.
HVG
A polgármester tájékoztatása szerint öten súlyosan, húszan könnyebben sérültek meg. Az iskola balesetben érintett helyiségét lezárták, az épület többi részét nem kellett kiüríteni.
HVG
Sajtóhírek szerint a gyalogos életét vesztette.
MTI
Eleinte az is felmerült, hogy talán egy űrszemét találta el 11 ezer méteres magasságban a United Airlines Boeing 737 MAX 8-as gépét, ám a jelenlegi adatok alapján már valami egészen más ütközhetett a repülőnek.
HVG
Az AV-3-as egységben történik az olajfinomítás első, legfontosabb lépése, így a kiesését komolyan megérzi majd a Dunai Finomító. A hazai üzemanyag-ellátás szempontjából jó hír, hogy ezen kívül működik még két ilyen üzem is Százhalombattán, az export viszont komolyan megszenvedheti a tűzesetet, különösen egyik szomszédunk kerülhet bajba.
A 67 éves férfi a helyszínen életét vesztette.
HVG
Az energetikai vállalat szerint Magyarország üzemanyag-ellátása biztosított.
HVG
A százhalombattai Mol-finomítónál történt tűzeset előtt néhány órával a romániai Lukoil ploiești kirendeltségénél is baleset történt. A hatóságok kizárták az idegenkezűséget.
HVG
A vállalat szerint a belföldi üzemanyag-ellátás biztosított.
HVG
Egy építkezésen darukat döntött ki a ritkaságszámba menő vihar.
HVG
A beépítés előtt nem tesztelték a kábelt, amelynek az elszakadása okozta 16 ember halálát. A jármű működését még a katasztrófa napján is engedélyezték, pedig nem lett volna szabad.
HVG
Egy alapanyag-feldolgozó üzem ég a katasztrófavédelem szerint az Olajmunkás úton. A lángokkal küzdenek a Mol saját tűzoltói, illetve az érdi, törökbálinti, fővárosi, szigetszentmiklósi hivatásos tűzoltók.
HVG
A tartós hőhullám nem segített, de emberi mulasztás is történt.
HVG
A kettétört gép négyfős személyzetét ki tudták menteni, a repülő azonban a tengerbe lökött egy autót, amelyben két reptéri dolgozó tartózkodott, ők meghaltak.
HVG
A kétéves Dávidnak újra kellett tanulnia állni és járni, gyógytornára szorul.
HVG
A felvételen jól látszik, hogy fékezés nélkül ütötték el a zebrán átkelő férfit.
HVG