Kidöntött egy kerítést egy teherautó Budapesten, az pont egy gyerekre dőlt, aki a helyszínen meghalt
A baleset a XX. kerületben történt.
A baleset a XX. kerületben történt.
Egy kamion felborult, több autó pedig az árokban állt meg.
Újabb elképesztő balesetet vettek videóra.
Az a leggyorsabb mentő, amelyik oda is ér a beteghez – vallja a balesetek számát csökkenteni kívánó Országos Mentőszolgálat.
Egyórás késések is lehetnek a baleset miatt.
Legalább 18 bevándorló – többségében venezuelai és haiti állampolgár – vesztette életét pénteken buszbalesetben Mexikó déli részén.
Az eset nagy visszhangot váltott ki Olaszországban, mert egy olyan rendezvényen történt, ahol a szupersportkocsikkal autóznak milliomosok.
A repülőgép futóműhibát jelentett a kényszerleszállás előtt.
Egy teherautó ütötte el tolatás közben.
Egy kézmozdulattal még nyugtázta is a mögötte történteket.
Szén-monoxid-mérgezésben öten haltak meg.
Odion Eboigbe és Boubacar Touré elsőként rohantak le a lakásukból a felüljáróról lezuhant velencei buszhoz. Mire a mentők kiérkeztek, már több embert is kihúztak a roncsok közül.
Azonosították az észak-olaszországi Mestrében történt buszbalesetnek mind a 21 halottját – közölték a helyi hatóságok.
Az elfogott, moldáv állampolgárságú embercsempészt hamarosan letartóztathatják.
A busz utasai közül senki sem sérült meg, az autó sofőrjét viszont a tűzoltók mentették ki a roncsból.
A menetrend szerinti járat a Velence közeli Mestrénél zuhant le, majd gyulladt ki, huszonegy ember halálát okozva.
A busz egy felüljáróról zuhant le kedd este az alatta lévő vasúti területre.
Szerencsére most nem lett baj belőle, a kamionos észrevette, hogy jeleznek neki.
A sofőr nem tudta kikerülni a gyalogost.
A busz 30 métert zuhant a felüljáróról, a sofőr is az életét vesztette.