#baleset








Fotók: Papírként gyűrödött össze egy autó Pilisvörösvárnál

Szerencse, hogy egyedül utazott az a sofőr, aki autójával Pilisvörösváron súlyos balesetet szenvedett csütörtök hajnalban. Az anyósülésen ülő valószínűleg nem élhette volna túl az ütközést. Az autó valószínűleg nagy sebességgel haladt a Szabadság utcában, lesodródott az útról, egy betontömbnek ütközött, majd árokba borult és egy fának csapódott. Az autó vezetőjét kórházba vitték.





„Bontogattak kicsit, aztán leléptek” – Vádolnak az utcára került lakók

A leégett Andrássy úti palotáról vitáznak a lakók, akik közül többen azt is elképzelhetőnek tartják, hogy nem véletlen tűzeset áldozatává vált a műemléképület. Valamennyien mégis leginkább a kerületi önkormányzatot hibáztatják a nemtörődömségükért, ami szerintük bizonyítottan életveszélyes állapotban volt már évek óta. A polgármester arra hivatkozik, hogy jogszabályi háttér híján nem volt lehetőségük beavatkozni a magántulajdonban lévő épület sorsába. Az utcára került mintegy negyven lakót gyorssegélyben részesítették, nem egynek az egész lakása a semmivé lett.