A Fidesz megmondja, kiknek kell félni a "baloldali paktumtól"
A Fidesz szóvivője szerint a gyermeket nevelő családokra és a munkavállalókra nézve a legveszélyesebb a "baloldali paktum".
A Fidesz szóvivője szerint a gyermeket nevelő családokra és a munkavállalókra nézve a legveszélyesebb a "baloldali paktum".
MTI
A hosszú hétvégén a baloldali rendszerkritikusok is bölcselkedtek. Abban se volt köszönet.
Tallián Miklós
Elhunyt Lothar Bisky német politikus, az ellenzéki Baloldal korábbi vezetője kedden, 71 éves korában - közölte Gregor Gysi, a párt parlamenti képviselőcsoportjának vezetője.
MTI
A Fidesz szerint a baloldali politikusok "zárt ajtók mögötti sumákolása" nem ad választ az embereket érintő kérdésekre, és ilyen körülmények között Magyarország számára csak káros alku születhet.
MTI
A Fidesz szerint a magyar kisvállalkozókkal szemben folytatott hajtóvadászat helyett a baloldal dolga az lenne, hogy szembenézzen a saját botrányos és erkölcsileg vállalhatatlan ügyeivel. A nagyobbik kormánypárt közleményében azt írta: ehelyett azt látni, hogy azok, akik egyszer már paktumot kötöttek az alvilággal, ma is ugyanazt a maffiabaloldalt alkotják.
MTI
Orbán Viktor mesterségesen akarja magát történelmi tényezővé tenni, de így csak a történelem bohóca, cselédje lesz, még akkor is, ha százszor megválasztják – ezt Kéri László mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
hvg.hu
Haladó Szövetség (Progressive Alliance - PA) néven új nemzetközi baloldali ernyőszervezet jött létre szerdán Lipcsében a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) százötvenedik születésnapjának előestéjén több mint hetven baloldali párt - köztük a Magyar Szocialista Párt - részvételével.
MTI
Nyílt viszály tört ki a Szocialista Internacionálé és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) között: a SzocIntern elnöke szerdán a nemzetközi baloldal megosztását vetette a német párt szemére, amely új nemzetközi ernyőszervezetet akar létrehozni.
MTI
A baloldal újra be szeretné vezetni a tandíjat, amivel megakadályoznák, hogy a szegény családok gyermekei a megfelelő tudáshoz jutva boldogulhassanak az életben – mondta csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján a fideszes Kucsák László.
MTI
A cseh baloldal egyesülésének fontolóra vételét javasolta Milos Zeman megválasztott cseh köztársasági elnök, amikor a héten Prágában találkozott a cseh parlamenti pártok vezetőivel. Egy pénteki lapinterjúban elismerte, hogy felvetése nem talált meghallgatásra.
MTI
Az MSZP szerint a Fidesznek inkább a rezsicsökkentéssel és a munkahelyteremtéssel kellene foglalkoznia, nem a baloldallal - közölte Török Zsolt, a párt szóvivője.
MTI
Boross Péter volt miniszterelnök szerint aki józanul gondolkodik ebben az országban, annak tudnia kell, hogy a jelenlegi baloldalt kormányra segíteni "több mint bűn, iszonyú hiba lenne", mert szerinte ez a baloldal nem kormányképes, nincs vezető, meghatározó személyisége.
MTI
Nagyarányú győzelmet aratott az ellenzéki baloldal, és súlyos vereséget szenvedett a kormányzó jobboldal - a csehországi hétvégi részleges szenátusi választás eredményének értékelésében ezen a téren nincs eltérés a helyi jobboldali és baloldali politikusok, illetve elemzők között.
MTI
Az MSZP keresi az együttműködés lehetőségét a demokratikus pártokkal és civil szervezetekkel, de készülnie kell arra is, hogy ha nem lesz ilyen együttműködés, akkor egyedül győzze le a Fideszt - mondta Mesterházy Attila a Szabad Európa Társaság hétfői rendezvényén, Budapesten.
MTI
A hatalmon lévő néppárti képviselők szavazatával elutasította a spanyol parlament alsóháza az ellenzéki baloldalnak azt a beadványát, amely szerint bizottság vizsgálta volna az országban kialakult pénzügyi válság okait és a Bankia nevű pénzintézet ügyét.
MTI
Török Gábor politológus legfrissebb blogbejegyzésében a közvélemény-kutatók legfrissebb felméréseinek eredményét boncolgatja.
hvg.hu
Bajnai Gordon visszatért - épp olyan nehezen mozdul, ahogy eddig azt bármikor tette baloldali politikus, de ez az álhezitálás kevéssé illik össze határozott, hozzáértő menedzser imázsával - írja blogján Uj Péter.
hvg.hu
A pénteki részleges - egyelőre főleg angliai - adatok alapján jelentősen előretört a baloldal az előző nap megtartott nagy-britanniai helyhatósági választásokon a kormányzó konzervatív-liberális koalíció pártjainak rovására.
MTI
"A balosoknak az lenne a legnagyobb katasztrófa, ha Magyarország gazdaságilag sikeres lenne" – állítja Jan Mainka, a Magyarországon élő német újságíró, aki szerint az unió és az IMF megpróbálják térdre kényszeríteni Magyarországot. Interjúnk.
Seres László