#baloldal

Zéró összegű ellenzék

Két év telt el úgy, hogy a demokratikus intézmények, a piaci szabadság és a józan ész elleni totális kormányzati hadviselés csak általános elégedetlenségre, kevéssé meggyőző utcai jelenlétre ösztönzött, de szervezkedésre nem, önálló programokra, forgatókönyvre nem, valamiféle racionális együttműködésre pláne nem.


Orbán: külföldről próbálják újjáépíteni a magyar baloldalt

Orbán Viktor szerint 2010-ben összeomlott itthon a baloldal, és a nemzetközi baloldal most megpróbálja ismét felépíteni a magyar baloldalt. Belülről nem megy, hiszen csak romok vannak, ezért kívülről próbálkoznak, és nem is csak Európából, hanem Amerikából is – mondta a miniszterelnök a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című német lapnak adott interjújában. A kormányfő az Európai Bizottság demokratikus legitimációjával kapcsolatos problémákról is beszélt.


Félszemű a király

Képviselők után kutakodik, miközben terroristákat hagy futni – veti a titkosszolgálat szemére a német Baloldal párt, amelynek nem jött rosszkor az áldozatnak járó figyelem.



Origo: Bajnai hagyná a civileket, maga alapítana pártot

Az Origo információi szerint új párt létrehozásában gondolkodik Bajnai Gordon volt miniszterelnök, ahelyett, hogy ellenzéki pártok és civilek meglévő szervezeteiből alakuló esetleges összefogás élére készülne. Bajnai titkársága cáfolta a lap értesülését.



Szociáldemokrata karakterű pártot tervez a 4K!

Új baloldali patrióta párt megalakulását jelentette be a 4K!, vagyis a Negyedik Köztársaság Ifjúsági Mozgalom. A szervezet tagjai szerint a parlamenten kívüli civil mozgalmak azt mutatják, hogy óriási igény van egy új, hiteles baloldali erőre.



Államosítást akar a német Baloldal párt

Az egykori keletnémet kommunista utódpártot, a PDS-t is magában foglaló, négy évvel ezelőtt egy nyugatnémet baloldali csoportosulással egyesült, azóta országos párt két társelnöke, Gesine Lötzsch és Klaus Ernst hétfőn ismertette a Baloldal új programjának tervezetét. A dokumentum a demokratikus szocializmus mellett foglal állást, és hangoztatja, hogy "a kapitalizmus nem a történelem vége."


Varju László: Az MSZP visszasüllyedt húsz évvel ezelőtti állapotába

„Az MSZP jelenlegi helyzete a húsz évvel ezelőtti állapotára emlékeztet. Tudjuk, hogy nem könnyű a változtatás, de el kell kezdeni. Mindeddig nagyon kevés kezdeményezés indult ki a pártból, azok végrehajtásáról nem is beszélve”-- nyilatkozta a hvg.hu-nak Varju László szocialista országgyűlési képviselő, a Demokratikus Koalíció platform operatív vezetője.


Trianon fájdalma – vita az érzelem közösségi szerepéről

Eörsi Mátyás legutóbbi írásában felhívta a figyelmet, liberálisoknak és baloldaliaknak meg kell tanulniuk méltányolni azoknak az állampolgároknak az érzéseit, akiknek az álláspontjával egyébként, – például a trianoni békeszerződés megítélését illetően – nem érten ek egyet. Az érzelmi politizálást a baloldal átengedte a jobboldalnak, és ennek meg is fizette az árát – mutat rá a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője.



Martin József: Meddig gyűlöljük még egymást?

A képtelen minősítések és vádaskodások országa lettünk. És a kérlelhetetlen gyűlölködésé: egy politológus jobbról azt mondja, a két elit ne beszéljen egymással, a neves tollforgató balról gyűlöli a jobboldalt, amely szerinte mindent magának akar. Bal-és jobboldali kórházak, színházak, megosztott családok. Itt az ideje, hogy megálljt kiáltsunk!


Gyurcsány jönni akar, pedig mennie kéne: lehet más az MSZP?

Egy szebb napokat látott szocialista képviselő, az MSZP új platformjának alapítója, multimilliomos nagyvállalkozó múlt hét pénteken másfél órás beszédet tartott egy luxusszálló különtermében VIP vendégek előtt. Bár kétségtelenül karizmatikus egyéniség, sem a választók körében, sem a politikai erőtérben nem hoz annyi hasznot pártjának, lehetséges szövetségeseinek, mint amennyi kárt okoz folyamatos jelenlétével, aktivitásával, küldetéstudatával.


Szili Katalin: „Egyik politikai oldal mellett sem horgonyzok le”

A szocialistáknak nem velem kellene foglalkozniuk, hanem elgondolkodniuk, miért vesztettek három év alatt másfél millió szavazatot - fejtette ki Szili Katalin, volt szocialista Házelnök, jelenleg független parlamenti képviselő és a Szociális Unió elnöke a hvg.hu-nak adott interjúban. Megerősítette, aktívan bekapcsolódik az alkotmányozási folyamatba, amelyben „minden politikai erőnek képviseltetnie kell magát”.





Ormos Mária: A pártok sürgős önvizsgálatra szorulnak

Ormos Mária történész a magyar politika előtt álló kihívásokról, a bal- és jobboldali értékek összezavarodásáról és az idáig vezető történelmi folyamatokról beszélt a hvg.hu-nak adott interjúban. A professzor szerint előbb utóbb ezek a dolgok tisztázódni szoktak, de nem mindegy, hogy milyen áron és milyen válságokon keresztül.


Schmidt Mária: Nádas szerint nincsenek demokratikus hagyományaink. Vitatom.

„A baloldaliak és liberálisok zsebében ott van a bölcsek köve, amit nyugatról hoztak, hogy felzárkóztassanak, modernizáljanak, nyugatiasítsanak minket, barbár magyarokat, akik valójában még mindig a nyereg alatt puhítanánk a húst, ha a fejlett nyugat nem tanított volna meg bennünket, baloldali és liberális követőik segítségével, a klopfoló használatára” – vélekedik Scmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója. Cikkében Nádas Péternek az És-ben megjelent írására reflektál. Várjuk olvasóink hozzászólásait. .