Tóta W.: No-go zónák Magyarországon
Már ma is épülnek a párhuzamos társadalmak, ahol nem érvényes a törvény. Kívülálló nem léphet be, odabent pedig fortyog a gyűlölet, és beszámíthatatlan figurák hadonásznak éles fegyverekkel.
Már ma is épülnek a párhuzamos társadalmak, ahol nem érvényes a törvény. Kívülálló nem léphet be, odabent pedig fortyog a gyűlölet, és beszámíthatatlan figurák hadonásznak éles fegyverekkel.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója egy siófoki rendezvényen azt mondta, ők is úgy gondolják, hogy nem ez a legjobb megoldás, de jelenleg így lehet csak fenntartani a törvények uralmát a határon. Határzár addig lesz, amíg a tömeges migrációra nem születik valami megoldás, illetve amíg "a terrorista sejteket fel nem számolják".
MTI
Soha nem mért szintre nőtt a bevándorlás Nagy-Britanniában a brit statisztikai hivatal csütörtökön ismertetett becslése szerint. A júniussal zárult egy évben 336 ezer fő érkezett az országba. Ez 82 ezerrel több az egy évvel korábbi azonos időszakban mért számnál, és a bevándorlási statisztikák közlésének kezdete óta a legmagasabb.
MTI
Elképesztő állapotok uralkodnak a calais-i kikötőhöz vezető úton, a kamionosok szinte alig tudnak haladni az úttesten mászkáló menekültektől. Egyfajta háború alakult ki a sofőrök és a migránsok között, a kamionosok ráhúzzák a kormányt az emberekre, akik kövekkel, palackokkal dobálják meg a járműveket.
hvg.hu
Nem változtat a bevándorlással kapcsolatos, a menekültek befogadását pártoló álláspontján Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök akkor sem, ha a magyarok, sőt saját pártja tagjainak többsége nem ért egyet vele.
MTI
A görög hatóságok jelzése szerint 1000-1300 ember vár az országból kilépésre, Macedónia ugyanis nem engedi őket tovább. Hétfőn páran bevarrták cérnával a szájukat is, tiltakozásul.
MTI
MTI
hvg.hu
Most már tényleg ideje kidobni a kártékony jogokat meg szabadságot! Hiszen attól van a terrorizmus!
November elején jelentette be a Jobbik, hogy csatlakozik a Fidesz aláírási kezdeményezéséhez, amit a kötelező kvótarendszer bevezetése ellen hívtak életre. A párt oldalán megindult a szavazás, de további kérdéseket is beemeltek.
hvg.hu
A megoldás nem a radikalizálódás fórumainak, megnyilvánulási terepeinek, hanem inkább meggyőződésbeli okainak felszámolása. Válasz Szántó T. Gábornak.
Nehéz-Posony Márton
A macedón hatóságok a görögök által kiállított papíron feltüntetett nemzetiség alapján választják szét a migránsokat, ezért ezrek torlódtak fel a határon.
MTI
Ezren tüntettek, petárdáztak és gyűlölködtek Gdanskban.
MTI
A miniszter egy makói hírportálnak nyilatkozott, és kilátásba helyezte, ha Makó és Nagylak térsége nyomás alá kerül, akkor ott is kerítés épül.
hvg.hu
Angela Merkel a CSU kongresszusán is elutasította a testvérpárt követelését a felső határ kijelöléséről a menekültekkel kapcsolatban. Beszéde alatt többen transzparenseket tartottak a magasba, rajtuk a feliratok: "Korlátozzuk a bevándorlást", "Vezessük be a tranzitzónákat", de olyan is volt, aki egy "Merkel, kifele" feliratú papírt tartott fel.
MTI
A népszerű író szerint Franciaország vezetői csődöt mondtak, és felelősségre kell vonni őket a kialakult helyzetért. Szerinte egyetlen megoldás maradt: a közvetlen, képviselők nélküli demokrácia.
hvg.hu
Emiatt nagy a torlódás, többet kell várniuk az autósoknak.
MTI
A magyar kormány meg fogja valósítani a paksi beruházást - jelentette ki Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli interjújában a Kossuth rádióban.
hvg.hu
Nincs új korszak Európában: a bezárkózás éppen az iszlamisták célja, nem a mi megoldásunk.
Seres László
A szerb hatóságok szerda este óta a szerb-macedón határról visszafordítják a nem szíriai, iraki vagy afgán állampolgárokat, illetve utóbbiak közül is azokat, akik nem rendelkeznek görög vagy macedón regisztrációs papírokkal.
MTI
Biztonság, az EU előnyeinek élvezése, oszt jónapot - hallottuk tegnap a Parlamentben. A demagógiaméter nem először akadt ki, Orbán pedig kimutatta államférfiúi fogai legfehérjét.
Dercsényi Dávid