#bevándorlók



Szijjártó: Évekig állni fog a kerítés
 

Szijjártó: Évekig állni fog a kerítés

A külgazdasági és külügyminiszter szerint nem túlzás 30-35 millió potenciális bevándorlóról beszélni. A Magyar Időknek adott interjúban furcsállta, hogy szomszédaink közül a kormány éppen azokkal van jóban, akikkel kevésbé várnánk, például Szlovákiával és Szerbiával, miközben Horvátországgal sosem voltak még ilyen rosszak a kapcsolataink.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu

Hagytak belépni Szlovéniába 150 menekültet
 

Hagytak belépni Szlovéniába 150 menekültet

A szlovén rendőrség délután a horvát határon megállította a menekültvonatot, és nem engedte leszállni az úti okmányok nélkül utazó 150 migránst. Közölték: a Horvátországból érkező embereket a lehető legrövidebb időn belül visszaküldik, hajnali 2 órakor mégis átengedték őket.

MTI MTI


Kiterjesztették a válsághelyzetet, a horvátok lezárták a határt - összefoglaló
 

Kiterjesztették a válsághelyzetet, a horvátok lezárták a határt - összefoglaló

A nyugodt éjszaka után reggel megerősítették a határzárt a szerdai összecsapás helyén és a másik röszkei átkelőnél is. Éjféltől életbe lépett a 30 napos határzár Röszke mindkét átkelőjénél. Balog Zoltán a német ARD tévében magyarázkodott a történtek miatt, a katonai titkosszolgálat volt főigazgató-helyettese pedig azt mondta, nem lehet tudni, hogy hány összerakható bomba és tömeges mérgezést okozó fiola lehetett eddig a menekültek hátizsákjaiban. Horvátországba egyre több migráns érkezik, válságtörzset állítottak fel, Zágráb kitette a megtelt táblát, a horvát államfő arra kérte a hadsereget, hogy a kialakult migrációs válság miatt álljon készenlétbe, késő este lezárták a Szerbia felőli határátkelőiket. Berlinben lelőttek egy rendőrnőre támadó iszlamistát. A menekültválságra válaszul hozott kormányzati intézkedések és törvények emberi jogokat sértettek Zeid Raad al-Husszein, az ENSZ eberjogi főbiztosa szerint. A válsághelyzetet Somogy és Baranya megyére is kiterjesztették, a horvátok pedig felkészültek határaik esetleges lezárására. A csütörtöki nap összefoglalója.

hvg.hu hvg.hu

Fotók, videó: Áttörték a menekültek a kordonokat a horvátországi Tovarnikban
 

Fotók, videó: Áttörték a menekültek a kordonokat a horvátországi Tovarnikban

A horvát belügyminiszter nemrég közölte: nem képesek több menekültet fogadni, bár pár napja még azt mondták: az ország rendelkezik elég férőhellyel, hogy ideiglenesen, de akár hosszabb időre is szállást biztosítson a menekülteknek, amíg konkrét intézkedések nem születnek. A Sky News legfrissebb képei szerint menekültek százai törték át a kordonokat Tovarnikban, mert megunták a várakozást a transzferre.

hvg.hu hvg.hu



Rendkívüli EU-csúcs lesz jövő szerdán
 

Rendkívüli EU-csúcs lesz jövő szerdán

Rendkívüli EU-csúcstalálkozót hív össze jövő szerdára az uniós országok állam-, illetve kormányfői testülete, az Európai Tanács elnöke. Donald Tusk a döntést Twitter-bejegyzésben közölte csütörtökön.

MTI MTI



Kiterjesztették a válsághelyzetet még két megyére
 

Kiterjesztették a válsághelyzetet még két megyére

Baranya és Somogy megyére is kiterjeszti a magyar kormány a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet. Szijjártó Péter külügyminiszter azt is bejelentette, hogy megkezdték a horvát határszakasz megfelelő pontjain a határzár építésének előkészítését.

hvg.hu hvg.hu

3000 helyett már csak 300-an vannak a röszkei határnál
 

3000 helyett már csak 300-an vannak a röszkei határnál

Tanácstalanság, csendes tiltakozás, pakolás és útra kelés jellemezte a csütörtöki napot a röszkei határátkelő szerb oldalán, amely estére szinte teljesen kiürült. Az MTI tudósítójának becslése szerint körülbelül 300 migráns tartózkodhat még a helyszínen.

MTI MTI

Mikola: Magyarország elvárná, hogy Európa inkább segítse, mint kritizálja
 

Mikola: Magyarország elvárná, hogy Európa inkább segítse, mint kritizálja

Magyarország arra törekszik, hogy ebben a nehéz helyzetben is minden jogszabályt betartson, és eddig eleget is tudott ennek tenni, bár ennek ára van, hiszen "rendőrséget kell bevetni, vízágyúkat kell bevetni, könnygázt kell bevetni ahhoz, hogy ezeket a fiatal harcosokat visszatartsuk" - mondta a külügyi államtitkár a köztévében.

MTI MTI

Görögország
 

Görögország "durva cinizmussal" vádolta Magyarországot

A görög külügyminisztérium közölte: Athén nem tudja megérteni a magyar tisztségviselők Görögország elleni kirohanását, és a magyar biztonsági erők menekültekkel, köztük gyerekekkel szembeni - az ENSZ főtitkára szerint "elfogadhatatlan" - viselkedését.

MTI MTI

ENSZ: Emberi jogokat sértett Magyarország
 

ENSZ: Emberi jogokat sértett Magyarország

A menekültválaságra válaszul hozott kormányzati intézkedések és törvények emberi jogokat sértettek Zeid Raad al-Husszein, az ENSZ eberjogi főbiztosa szerint. A kormány politikáját idegen- és muzulmánellenesenek nevezte. Szijjártó Péter gyorsan reagált a kijelentésekre, elfogadhatatlannak nevezve azokat.

MTI MTI