#bevándorlók

Jó házigazdának akarnak tűnni a balkáni országok
 

Jó házigazdának akarnak tűnni a balkáni országok

A nyugat-balkáni államok sincsenek felkészülve a menekültáradat fogadására, mégis nyitottak, és elítélik Magyarország menekültekkel szembeni magatartását. Meg is van erre a jó okuk: ők még csak igyekeznek az Európai Unióba.

Kálmán Attila Kálmán Attila

Washingtonban is a magyar könnygáz volt a téma
 

Washingtonban is a magyar könnygáz volt a téma

Átfogó európai, az összes uniós és nem EU-tagország által elfogadható megoldásra van szükség a migránsválságban, ellenkező esetben humanitárius és politikai katasztrófával kell szembenézni – jelentette ki Washingtonban helyi idő szerint szerdán Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök a Brookings Intézetben tartott előadása során. A washingtoni magyar nagykövet szerint a magyar kormánynak "végeznie kell a dolgát".

MTI MTI

Szijjártó a Die Weltnek:
 

Szijjártó a Die Weltnek: "senki nem fog fegyvert használni"

A Die Weltnek adott interjújában a külügyminiszter azt mondta: minden országnak, minden nemzetnek jogában áll eldönteni, hogy milyen közösségekkel szeretné megosztani sorsát, a bevándorlás pedig nem tudja megoldani Európa jövőjének kérdéseit, és a népesedési gondok megoldása a "jó családpolitika". Arról is beszélt, hogy a biztonsági erők nem használhatnak éles lőszert.

MTI MTI

Az UNHCR bebocsátást kért a menekülteknek
 

Az UNHCR bebocsátást kért a menekülteknek

Ellentmond az UNHCR ajánlásainak az a magyar politika, hogy visszaküldik Szerbiába a menekülteket, noha Szerbia nem képes megbirkózni a jelenleg beáramló, nemzetközi védelemre szoruló emberek tömegével - közölte a főbiztosság.

MTI MTI

Orbán:
 

Orbán: "Jogunk van arra, hogy ne kövessünk másokat minden tévúton"

Magyarország a horvát határ meghatározott helyein is kerítést létesít - közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Die Presse című osztrák lap honlapján szerda este megjelent interjújában. A kormányfő közös interjút adott a Die Presse mellett a német Die Welt, az angol The Times és a francia Le Figaro című lapnak. Az interjú késő estig csak az osztrák és a német lap online kiadásában jelent meg.

MTI MTI






Bombákat, méregfiolákat sejt a menekülteknél a volt elhárítási főnök
 

Bombákat, méregfiolákat sejt a menekülteknél a volt elhárítási főnök

Magyarország az iszlám szélsőségesek kiemelt célpontja, hiszen Franciaország mellett itt él a legnagyobb zsidó közösség – közölte Horváth József, a polgári elhárítás, valamint a katonai titkosszolgálat volt főigazgató-helyettese a Magyar Időknek adott interjújában. Szerinte nem lehet tudni, hogy hány összerakható bomba és tömeges mérgezést okozó fiola lehetett a menekültek hátizsákjaiban.

MTI MTI

Balog a német tévében magyarázkodott a magyar lépések miatt
 

Balog a német tévében magyarázkodott a magyar lépések miatt

"Nem mi támadtuk meg ezeket az embereket, hanem ők akartak olyasmit tenni, ami Magyarországon és Európában törvényellenes" – mondta a szerdai röszkei összecsapásról Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az ARD német országos köztévé szerda késő este sugárzott politikai vitaműsorában. Thomas de Maiziere német belügyminiszter szerint helyes törekvés a külső határok védelme, de ügyelni kell a "mértékre, a módszerre, az eszközökre és az arányosságra", ez pedig nem sikerült.

MTI MTI

Elszakadt a cérna a menekülteknél Röszkén - a szerdai események összefoglalója
 

Elszakadt a cérna a menekülteknél Röszkén - a szerdai események összefoglalója

Szerda délután a menekültek egy csoportja megpróbált áthatolni a horgosi-röszkei kisebbik határátkelőn, több száz készenlétis érkezett a helyszínre, vízágyút és könnygázt is bevetettek a kövekkel és fadarabokkal dobálózó menekültek ellen, 14 rendőr megsérült. Egyre több busz már Horvátország felé indul a macedón-szerb határról Magyarország helyett. A horvát határ meghatározott helyein is kerítések épülhetnek Orbán Viktor szavai szerint. Pintér Sándor részleges határzárat rendelt el a Röszke-Horgos autópálya határátkelőhelyen, valamint a Röszke-Horgos közúti határátkelőhelyen csütörtök 0 órától 30 napig. Egy hosszú nap összefoglalója.

hvg.hu hvg.hu


ORFK: Több személyt is őrizetbe vettek a határon
 

ORFK: Több személyt is őrizetbe vettek a határon

A rendőrség nem erősítette meg az M1 hírét, miszerint "terroristát" vettek őrizetbe a határon, viszont elmondták, hogy több személyt is őrizetbe vettek, most pedig saját ellátmányukból vízzel és szendviccsel látják el a Magyarország területén lévő menekülteket.

hvg.hu hvg.hu


Az ENSZ főtitkárát
 

Az ENSZ főtitkárát "sokkolták" a határon történtek

"Sokkolt az a látvány, ahogy ezekkel a menekültekkel és migránsokkal bántak, ez elfogadhatatlan" - mondta Ban Ki Mun, aki szerint minden országnak vannak belső problémái, de ez esetben háború és üldöztetés elől menekülő emberekről van szó, és "együttérzőnek kell lennünk". Szijjártó úgy reagált, hogy az ENSZ-főtitkár nyilatkozata bizarr és felháborító.

MTI MTI