#bezárás

Tizenkét üzletet záratott be a NAV

Tizenkét üzletet zárt be két hétre, és 23 millió forintos bírságot szabott ki Észak-Magyarországon a nyári idegenforgalmi szezon ellenőrzései során a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága.




Egy év alatt múlt ki 17 ezer magyar vállalkozás

Egy esztendő alatt – 2010. augusztus elsejétől 2011. július végéig – a hazai gazdaságban 17 221 cég végelszámolására került sor, ez az egy évvel korábbi adathoz képest 32,5 százalékos növekedést jelez. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a meglévő és tevékenykedő 632 037 vállalkozásnak 2,7 százaléka így fejezte be pályafutását. Az ezt megelőző egy évben 12 996 társaság zárta le végelszámolással működését, ami az akkor nyilvántartott 611 897 vállalkozás 2,1 százalékát tette ki.


Szilvásváradra csak az enyészet vonatozik, hiába ígérték az újraindítást

Másfél éve rozsdásodik a sínpár az ország egyik legszebb vasúti pályáján Szilvásvárad és Putnok között. Eközben a természet és a fémtolvajok is szorgosan növelik a pálya folytonossági hiányait. Ígéretek szóltak ugyan korábban az újraindításról, ám eddig semmi nem történt. A végső szót szeptemberben mondja majd ki Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár. Fideszes képviselő is lobbizik.



Jemen: bezárják a német nagykövetséget

Németország úgy döntött, hogy bezárja nagykövetségét a jemeni fővárosban az arab országban elharapódzott erőszakcselekmények miatt - jelentette be szombaton a német külügyminisztérium.



"Politikai döntés született": a Janikovszky-iskola bezárásáról

Hiába demonstráltak, gyűjtöttek aláírásokat és alapítottak tiltakozó Facebook-csoportot a Janikovszky Éva Általános Iskola tanárai és diákjai, az erzsébetvárosi képviselő-testület péntek délelőtt úgy döntött, bezárják a Rottenbiller utcai iskolát. A szülői szervezet még ma dönt a lehetséges jogi lépésekről, információink szerint az ellenzéki képviselők is megtámadják a határozatot.


Egyelőre nem ürítik ki a Sirályt

Akár új helyen is tovább működne a Sirály, ha tényleg ki kell költöznie a Király utcai ingatlanból. A kocsmába oltott színház-antikvárium-könyvtár vezetője azonban kivár, egyelőre értelmezik a fővárosi önkormányzat kiürítésre felszólító levelét.


„Az önkormányzat kivégzi a Janikovszky iskolát”

Feldühítette a bezárásra ítélt Janikovszky Éva Általános Iskolába és Gimnáziumba járó diákok szüleit, hogy Vattamány Zsolt VII. kerületi polgármester - ígérete ellenére - nem ment el az iskolában hétfő este tartott rendkívüli szülői értekezletre. A művelődési iroda vezetője szerint az intézményt mindenképpen meg fogja szüntetni az önkormányzat - bár túl sok pénzt nem spórolnak meg az átalakítással.



Miért épp a Corvinust szüntetné meg a kormány?

Az Eduline oktatási oldal információi szerint igazak azok a sajtóhírek, melyek szerint a kormány a Budapesti Corvinus Egyetem – és több más vidéki, valamint fővárosi intézmény – megszüntetését tervezi. A Corvinus délutáni rendezvényén több mint ötszáz hallgató tette fel kérdéseit Mészáros Tamás rektornak.






Sorra zárnak be a múzeumok az országban

Pest megyében a legtöbb múzeum február végéig nem nyit ki, ilyenkor ugyanis nagyon kevesen látogatják őket. Kálnoki-Gyöngyössy Márton, a megyei múzeumok igazgatója szerint a zárva tartó intézményekben dolgozók otthonról is el tudják végezni feladataikat, az ideiglenes szünettel pedig több millió forintot takarítanak meg. Hasonló a helyzet Pécsett: ott három múzeum zárt be ideiglenesen.


Bezárják a niklai iskolát

A tanév végén végleg bezárják a niklai általános iskolát, amelyet a csömendi önkormányzattal közösen működtetnek a somogyi faluban - írja szerdai számában a Somogyi Hírlap.


Állatkínzás miatt kínai állatkerteket zártak be

A kínai hatóságok hét állatkert működési engedélyét vonták vissza és további ötvenhárom parkot, valamint cirkuszt köteleztek változtatásokra az egyre nagyobb problémát jelentő állatkínzás felszámolása céljából.