#birkózó






Vizsgálják a 17 éves fiú ügyét, aki egy szabályos fogás miatt halt meg egy birkózóedzésen

Egy tragédia is elég kellene, hogy legyen ahhoz, hogy ezt a fogást ne alkalmazzák többet a sportban – mondja el az ATV-nek a tragédiát átélt család ügyvédje. A tiltás azonban eddig nem történt meg, sőt, még nyomozás is csak jóval később indult az ügyben, mivel teljesen másképp tekint a jog egy edzésbalesetre, mintha ugyanez az esemény az utcán történt volna.

hvg.hu



Meghalt Kiss Ferenc birkózóbajnok

Hetvenhárom éves korában elhunyt Kiss Ferenc, olimpiai bronzérmes, kétszeres Európa-bajnok birkózó, mesteredző – közölte kedden a Magyar Birkózó Szövetség.

MTI


Megölhették olimpiai ezüstérmes birkózónk édesanyját

Holtan találták Komáromi Tibor olimpiai ezüstérmes sportoló édesanyját a XVII. kerületi otthonában – írja a Blikk és a Bors is. A lapok szerint a nő rablótámadás áldozata lehetett. A rendőrség emberölés miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

hvg.hu




Feladta magát az egyik szigethalmi késelő

Ügyvédje kíséretében személyesen jelentkezett a rendőrségen a szilveszteri szigethalmi késelés egyik feltételezett elkövetője, egy 22 éves budapesti férfi – jelentették be csütörtökön.

MTI


Szigethalmi késelés: hazaengedték a birkózót is

A szigethalmi késelés során súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett sportolót, a Sziget SC birkózóját csütörtökön kiengedték a fővárosi Merényi Gusztáv Kórházból - erősítette meg a TV2 Tények című műsorában elhangzottakat a szigetszentmiklósi sportklub elnöke.

MTI

Megint Farkas Péter húzta a rövidebbet

Alaptalannak találta és elutasította a kábítószerrel való visszaélés miatt jogerősen elítélt Farkas Péter perújítási indítványát szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A határozat nem jogerős, a döntés ellen a védelem fellebbezett.

MTI

A birkózónő magányossága

A riválisok mellett az egyedülléttel is meg kell küzdenie a ma útnak induló egyetlen magyar női birkózó olimpikonnak, Sastin Mariannak. Interjú társával-trénerével, Wöller Ákossal.

Vajna Tamás