#bróker

MN: beteg szakértő miatt csúszhat a Kulcsár-ügy tárgyalása
 

MN: beteg szakértő miatt csúszhat a Kulcsár-ügy tárgyalása

Új igazságügyi és tőkepiaci szakértőt rendelhet ki a Fővárosi Törvényszék a Kulcsár-ügyben, mert az eddigi szakértő egészségügyi problémákkal küzd - értesült bírósági forrásokból a Magyar Nemzet. A lap pénteki számában azt írják, hogy ez egy vagy több évvel is meghosszabbíthatja a már kilenc éve húzódó büntetőeljárást.

MTI/Magyar Nemzet MTI/Magyar Nemzet

Tartották magukat a brókercégek, de nem volt könnyű
 

Tartották magukat a brókercégek, de nem volt könnyű

Bár az egy évvel korábbi 5,4 milliárd forintról 4,6 milliárd forintra csökkent 2011-ben a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) független magyar brókercégeinek eredménye, a teljesítmény jónak mondható, tekintettel arra, hogy a BÉT részvényforgalma eközben több mint 30 százalékkal csökkent - írta a Napi Gazdaság pénteken.

MTI/Napi Gazdaság MTI/Napi Gazdaság

Kulcsár hosszan vallott a bíróságon
 

Kulcsár hosszan vallott a bíróságon

Kulcsár Attila szerint az eddigi eljárásban "alapvető tévedések, megalapozatlanságok voltak a nem megfelelő tőkepiaci ismeretek miatt", s ő most a vallomásával segíteni szeretné a bíróságok munkáját.

MTI MTI

A Madoff család nevet változtat
 

A Madoff család nevet változtat

Nevet változtat Bernard Madoff, az 50 milliárd dolláros Wall Street-i csalássorozatot végrehajtó volt amerikai befektető családja - adta hírül csütörtökön a Huffington Post amerikai liberális hírportál.

MTI MTI


Rajtaütésszerűen bezártak egy brókercéget
 

Rajtaütésszerűen bezártak egy brókercéget

Csak egy hivatalos közlemény fogadta a látogatókat a Worldspreads online brókercég kezdőoldalán hétfő délelőtt, amely szerint egy brit bíróság hivatalból igazgatókat nevezett ki a céghez két könyvvizsgáló személyében. A cég, amelynek legalább néhány tucat magyar ügyfele is van, 29,7 millió fonttal is tartozhat, miközben vagyona 16,6 millió.

hvg.hu hvg.hu

Fekete napok jöhetnek a BÉT-re
 

Fekete napok jöhetnek a BÉT-re

Nemcsak a brókerek, hanem a magyar értékpapírpiac érdekei sérülhetnek, ha bevezeti az új kereskedési szisztémát a Budapesti Értéktőzsde osztrák főtulajdonosa – közölte a lépés ellen tiltakozó egyik brókercég, az Equilor Zrt. vezérigazgatója a Klubrádióban.

Klubrádió Klubrádió

Hamis eurókat fizetett be a bankba az exbróker
 

Hamis eurókat fizetett be a bankba az exbróker

Pénzhamisítási ügyben kezdődött tárgyalás kedden a Budakörnyéki Bíróságon. A vád szerint a gyanúsított házilag gyártott eurókat tett be bankszámlájára, az ügyvéd viszont állítja: jóhiszeműen járt el védence, s nem tudta, hogy hamis bankókról van szó.

MTI MTI

Félmilliárd euró bónuszt fizet brókereinek egy bank
 

Félmilliárd euró bónuszt fizet brókereinek egy bank

Félmilliárd euró összegű bónuszt fizet ki tavalyi teljesítményük után közel négyezer brókerének az Európa legnagyobb lakossági bankjává vált francia BNP Paribas a tavalyi 5,8 milliárd euró nyeresége után - jelentette be szerdán Párizsban a bank vezetősége.

MTI MTI

FT: szélhámos bróker hajtotta éves csúcsra az olajárat
 

FT: szélhámos bróker hajtotta éves csúcsra az olajárat

Egy szélhámos kereskedő piaci műveletei miatt emelkedett a hét elején ez évi csúcsára az északi-tengeri Brent könnyűolaj ára. Az alkusz munkaadója tízmillió dollárt veszített, a Brent pénteken kora délután csaknem 10 százalékkal olcsóbb volt a mesterségesen feltornászott árszinthez képest.

MTI MTI