Lakás-ügy: 750 milliós vagyonvesztés érhette a HM-et
Gömbös János egykori miniszteri biztos 30 milliós lakás vásárolhatott meg 8 millió forintért, Havril András volt vezérkari főnök pedig 43 milliós lakást 13 millióért - írja a Magyar Nemzet.
Gömbös János egykori miniszteri biztos 30 milliós lakás vásárolhatott meg 8 millió forintért, Havril András volt vezérkari főnök pedig 43 milliós lakást 13 millióért - írja a Magyar Nemzet.
FH
FH
Hírszerző
Török Zsolt felszólította Budai Gyulát, hogy vizsgálja ki álláshalmozó párttársai ügyeit.
MTI-OS
Lázár János fideszes frakcióvezető, Hódmezővásárhely polgármestere 1,6 millió forintot keres havonta, míg Szijjártó Péter és Budai Gyula fizetése meghaladja a kétmillió forintos bérplafont.
MTI
A Magyar Olimpiai Bizottság a Magyar Úszó Szövetség és a kormányzat közötti elszámolási vita eredményétől függetlenül támogatja az úszók olimpiai felkészülését - jelentette be a MOB elnöke a szombati közgyűlésen. Gyárfás Tamás a MÚSZ elnöke közölte, az államnak nem tartoznak, ezért nem érti, hogy Budai mit vizsgál.
FH
FH
Hírszerző
Budai Gyula a MÁV-val közösen vizsgálja a Gyurcsány-féle kormánynegyed-beruházás egyik legvitatottabb momentumát, a Nyugati pályaudvar melletti ingatlan megvásárlását - írja a Magyar Nemzet.
MTI
MTI
Magyar Nemzet
Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos hivatala leginkább az intézmény elmúlt évekbeli közbeszerzési pályázatainak teljesítésére, vagyongazdálkodására, illetve gépjárműbeszerzéseinek részleteire kíváncsi.
FH
FH
Hírszerző
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal által végzett vizsgálat dokumentációja alapján Budai Gyula hivatalosan, írásban kereste meg azon cégeket, amelyeknek - a tavalyi Európa-bajnoksághoz köthető szerződéseik révén - a MÚSZ hónapok óta, összességében több mint 80 millió forinttal tartozik.
MTI
Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes átküldte a CET-beruházás szerződéseit Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztosnak, mert Budapest önkormányzata szerint a dokumentumok hátrányosak a fővárosra nézve.
MTI
Az innovációs támogatások kifizetésének felfüggesztését javasolja az egészségügyi államtitkárnak az elszámoltatási kormánybiztos.
Klubrádió
Budai Gyula szerdán jelentette be, hogy Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turizmus bizottsága elnökének felkérésére vizsgálatot indított a MÚSZ ellen. Gyárfás Tamással most személyesen tisztázzák az ügyet.
MTI
Budai Gyula elszámoltatásért felelős kormánybiztos a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorának nyilatkozott, beszélt a Fradinál és a Magyar Úszó Szövetségnél kezdendő vizsgálatokról is.
hvg.hu
Az elszámoltatási kormánybiztos szerint a Katonai Ügyészség tavaly óriási hibát követett el, amikor nem hallgatta ki tanúként Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter a rá tett terhelő vallomás után.
FH
FH
Hírszerző
Hiller István szerint Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos sajátos születésnapi köszöntőt küldött az ebben a tanévben 375 éves Eötvös Loránd Tudományegyetemnek. A szocialista politikus szerint az ELTE volt és jelenlegi rektora, illetve a hallgatói önkormányzat kiáll az egyetem vezetése, illetve annak elmúlt időszakbeli tevékenysége mellett.
MTI
Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke szerint a Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos által felvetett százmillió forint azért nem lelhető fel a MÚSZ-nál, mert a szövetség a pénzt nem kapta meg.
MTI
A magyarországi felsőoktatási intézmények gazdálkodásának átfogó vizsgálatát javasolja Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszternek az elszámoltatási kormánybiztos.
MTI
Vizsgálatot indított az FTC privatizációjával kapcsolatban, valamint a Magyar Úszó Szövetségnél az elszámoltatási kormánybiztos.
MTI
A Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökök által jó hírnév megsértése miatt indított polgári peres eljárás felfüggesztését kérte Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos ügyvédje a Pest Megyei Bíróságtól a kedd délután tartott első tárgyaláson. A bíró a per folytatása mellett döntött.
MTI
A polgári pert a két korábbi miniszterelnök azért kezdeményezte a kormánybiztos ellen, mert Budai Gyula egy sajtótájékoztatóján azt mondta: mindkét volt kormányfő hamisan tanúskodott az ügyészségen a Sukoró-ügyben.
FH
FH
Hírszerző
Zámbori Mihály volt helyettes államtitkár és Gömbös János miniszteri biztos ingatlanvásárlásáról van szó.
MTI
Az Országgyűlés mentelmi bizottságát a Pesti Központi Kerületi Bíróság kereste meg, miután Szilvásy György feljelentést tett ellene rágalmazás miatt.
FH
FH
Hírszerző